Index Vakbarát Hírportál

Magyarországra is hozhatnak BL-selejtezőket

2020. augusztus 6., csütörtök 16:17

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) főtitkárai rendkívüli ülést tartottak csütörtök délelőtt, a koronavírus-járvány hatásai miatt volt szükség a megbeszélésre. Ugyan még nem fejeződött be sem a Bajnokok Ligája, sem az Európa Liga, de augusztusban már indulnia kell a következő kiírásnak, miközben vannak országok, ahol a járvány újra terjed.

Négy ország jelezte, hogy helyet ad olyan selejtezőnek, amelyiknek a megrendezése a járványhelyzet miatt nem lehetséges, mert a rendező országban beutazási korlátozások vannak érvényben, vagy karanténba kell vonulniuk a csapatoknak.

A meccseket egyébként attól megrendezik, ha valaki a csapatból vagy annak vezetéséből pozitív tesztet produkál. A meccset az eredeti időpontban kell lejátszani, ha tizenhárom mezőnyjátékos és legalább egy kapus egészséges.

A négy ország:

Az UEFA megköszönte a négy tagállam felajánlást, hogy pontosan melyik stadionokban lehet meccseket játszani, az majd a jövő hét elején derül ki. Az UEFA vasárnap sorsolja ki a BL-selejtezőket, ahol a Ferencváros kiemelt. Hétfőn a többi magyar kupacsapat is ellenfelet kap az EL-ben, ebben a sorozatban a Fehérvár és a Honvéd kiemelt, a Felcsút nem.

A Puskás Arénában szeptember 24-én rendezik meg a Szuperkupa-döntőt. Egyelőre nincs szó arról, hogy nézők előtt.

Rovatok