Index Vakbarát Hírportál

Kocsmázás és eltitkolt nyaralás miatt marad el két skót csapat meccse

2020. augusztus 11., kedd 13:18 | aznap frissítve

Elhalasztják a Celtic Glasgow és az Aberdeen labdarúgócsapatainak következő két-két skót bajnoki mérkőzését, mivel játékosaik nem tartották be a koronavírus miatti karanténra vonatkozó szabályokat.

Korábban a Skót Labdarúgó Szövetség figyelmeztette az első osztályú futballklubokat, hogy kész leállítani a bajnokságot abban az esetben, ha nem tartják be a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseket. Mint kiderült, az elmúlt hetekben több focista is megszegte a járványügyi előírásokat: Boli Bolingoli, a Celtic belga hátvédje úgy játszott a Kilmarnock elleni vasárnapi bajnokin, hogy nem sokkal előtte a magas kockázatú országnak minősülő Spanyolországban járt. A szabályok szerint kéthetes karantén várt volna a focistára, de ezt nem töltötte le. Sőt, klubjának sem mondta el, hogy hol járt, a kiruccanás után ugyanúgy együtt edzett a csapattársaival. 

Bolingoli azóta nyilvánosan bocsánatot kért, de elképzelhető, hogy nem ússza meg ennyivel. A Celtic közleményben ítélte el tettét, ebben azt is írták, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. A Celticnél mindenkit gyorsan leteszteltek, eddig senkinél nem mutatták ki a vírust. Mindez nem sokkal azután történt, hogy nyolc Aberdeen-játékos meglátogatott egy kocsmát, majd közülük ketten megfertőződtek a vírussal. Humza Yousaf skót igazságügyi miniszter elfogadhatatlannak nevezte a focisták viselkedését, hozzátéve, hogy a szabálysértések után a skót kormánynak meg kell vizsgálnia, folytatható-e a bajnokság. 

A skót miniszterelnök is megszólalt az eset miatt; Nicola Sturgeon azt mondta, az minimum, hogy ezek után a Celtic és az Aberdeen nem játszik bajnokit a héten. „Vegyék ezt egy sárga lapos figyelmeztetésnek, legközelebb a piros jön, mert nem hagynak más választást.” (MTI/BBC)

Rovatok