Index Vakbarát Hírportál

Özil ragaszkodik a rekordfizetéséhez, miközben 55 embert rúgott ki az Arsenal

2020. augusztus 13., csütörtök 14:25

Mellőzése ellenére a világbajnok Mesut Özil okvetlenül kitölti még egy évig élő szerződését az Arsenal futballklubnál, írta az MTI.

"Az utolsó napig kitöltöm a szerződésemet. Ha egy klub el akar küldeni egy játékost, de ő elutasítja ezt, akkor a klubnak el kell fogadnia. Én pedig nem akarok innen elmenni"

- jelentette ki a német középpályás.

A 31 éves labdarúgó Mikel Arteta vezetőedző decemberi érkezése óta a kispadra szorult. Az elmúlt bajnoki szezonban 38 meccsből csak 18-on lépett pályára. Klubrekordot jelentő heti 350 ezer fontot (133 millió forint) keres. Az Arsenal a múlt héten - a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira hivatkozva - bejelentette: 55 munkahelyet megszüntet.

Özil arról is beszélt, miért utasította vissza a fizetéscsökkentést a járványhelyzet alatt. "Nem közöltek velünk elég információt, csak alá kellett volna írnunk. Ez főként a fiatal játékosokkal szemben nem lett volna fair. Nemcsak én álltam ellen, de csak az én nevem került ki a sajtóba" - közölte a 92-szeres válogatott középpályás, aki 2013-ban érkezett Londonba a Real Madridtól.

Rovatok