Index Vakbarát Hírportál

Gulácsi: Ez karrierem eddigi csúcspontja

2020. augusztus 14., péntek 16:18

Gulácsi Péter szerint fegyelmezett és koncentrált játékkal a Paris Saint-Germain elleni elődöntőben is lehet esélye a futball Bajnokok Ligájában az RB Leipzignek.

A 30 éves válogatott kapus, aki végigvédte csütörtökön az Atlético Madrid ellen 2-1-re megnyert negyeddöntőt, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kiemelte: büszkeség és öröm van benne.

„Óriási dolog, amit elértünk tegnap, ez a karrierem eddigi csúcspontja. Ott lenni Európa legjobb négy csapata között hatalmas szó, óriási tett a csapattal" – mondta Gulácsi, aki elárulta, a negyeddöntő után a szabályokat betartva az öltözőben és a szállodában röviden ünnepeltek, de most már a keddi elődöntőre készülnek.

„Amikor az ember ilyen messzire eljut, akkor már a következő feladat jár a fejében. A tegnapi siker egy újabb motivációt adott a keddi meccsre, mivel egy találkozóra vagyunk a Bajnokok Ligája fináléjától. Ez egy óriási lehetőség az egész csapatnak, amelyben nagy a sikeréhség. Az utolsó pillanatig látszott, hogy talán mi akartuk jobban a győzelmet" – mondta a kapus.

Nehézségként említette, hogy másfél hónap után ez volt az első tétmeccse, az elmúlt időszakban felkészülési mérkőzésekre sem igazán volt lehetőségük a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések miatt, így július végén a VfL Wolfsburg ellen játszottak egyetlen egyet. Ugyanakkor a kicsit hosszabb pihenő a frissességben a javukra vált, mint mondta, jobban bírták a meccs tempóját.

„Ez egy kapusnak sokkal nehezebb, hiszen amikor az ember ritmusban van, az automatizmusok sokkal jobban működnek" – mondta Gulácsi, aki szerint nem volt extrém sok teendője és nehéz feladata, a csapat tartotta a tervezett taktikát, amely jól működött. Számítottak arra, hogy a spanyol rivális mélyen fog védekezni és szűkíteni fogja a területeket. „Szerintem összességében uraltuk a mérkőzést és megérdemelten nyertünk."

Előre tekintve Gulácsi úgy fogalmazott, kedden nehezebb mérkőzés lesz számára egy más kaliberű, más stílusú ellenféllel szemben, amely sokkal jobban felvállalja a játékot.

„Ha hasonlóan fegyelmezetten és koncentráltan játszunk, akkor ott is lehet esélyünk. Ha az egyéni kvalitásokat nézzük, akkor az Atléticóhoz képest talán még egy picit erősebb csapattal játszunk. Nehéz feladat lesz, de állunk elébe" – mondta.

Kitért a PSG-nél a Thomas Tuchel vezetőedző segítőjeként dolgozó Lőw Zsoltra is, akivel szoros kapcsolatot ápol, hiszen Salzburgban egy, Lipcsében három évig volt az edzője.

„Ausztriából a német másodosztályon keresztül a Bajnokok Ligájáig jutottunk együtt, nagyon sokat köszönhetek neki. Ez biztosan ad egy különleges csavart ennek a párharcnak" – mondta. A PSG előnyeként nevezte meg, hogy Lőw által a párizsiak jobban ismerik a lipcsei csapatot, ám ők is tisztában vannak azzal, milyen játékstílust képvisel az ellenfél. Így nagy meglepetések szerinte nem érhetik a feleket, a napi forma, a csapategység fog dönteni.

„Abban bízom, hogy a végén nem egy, hanem két magyar érdekelt lesz a döntőben" – célzott csapattársára, a szintén magyar válogatott Willi Orbánra, aki az Atlético Madrid ellen nem kapott lehetőséget. (MTI)

Rovatok