Index Vakbarát Hírportál

Koronavírusos a Felcsút futballistája, elmarad a Honvéd elleni meccs

2020. augusztus 16., vasárnap 11:05

"Csapatunk keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért elmarad a Budapest Honvéd elleni OTP Bank Liga mérkőzésünk, amelyet később rendezünk meg. Klubunk minden előírást betartva jár el az ügyben" - adta hírül a Puskás Akadémia honlapja vasárnap délelőtt. Információink szerint nem egy eset van, hanem több.

A magyar bajnokság pénteken kezdődött, az MTK döntetlent játszott a Ferencvárossal. A bajnoki meccseken bemehetnek a nézők, míg a székesfehérvári atlétikai nagydíjra nem. Az MTK például 4445 néző előtt lépett pályára péntek délután.

A Honvéd és a Felcsút érdekelt a nemzetközi kupában, augusztus 27-én kell az első meccsüket lejátszani. Az európai szövetség (UEFA) jelezte, hogy ezekre nem mehetnek nézők. A most zajló Bajnokok Ligája meccseket is zárt kapuk mögött rendezik.

A futballban az első hazai eset a Felcsúté, korábban kézilabdázók fertőződtek meg, illetve a vízilabdában nem tudták megrendezni a Magyar Kupa csütörtöki négyes döntőjét, mert a Ferencváros négy játékosánál mutatták ki a vírust, később pedig az egrieknél is.

Magyarország három másik ország (Ciprus, Görögország és Lengyelország) mellett jelezte az UEFA-nak, hogy segíti lebonyolítani a következő sorozat selejtező meccseit. Újpesten rendezik például a Celje-Dundalk mérkőzést. A Puskás Akadémia is felajánlotta a stadionját hasonló mérkőzésekre.

Rovatok