Index Vakbarát Hírportál

A Celtic edzője kiakadt néhány játékosára a Fradi-vereség után

2020. augusztus 27., csütörtök 08:41

A Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében 2-1-re verte és kiejtette az esélyesebbnek tűnő Celticet. A skó csapat edzője, Neil Lennon szerint a Celtic csak magát hibáztathatja a vereségért.

„Úgy tűnik, hogy ugyanazokat a hibákat követtük el, mint tavaly" – mondta Lennon utalva arra, hogy tavaly a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Cluj, majd az Európa Ligában a Copenhagen ejtette ki őket elég simán.

„Az első gólra még felkészülhettünk volna valamelyest, de a második találat már egy nagyon rossz döntéshozatal eredménye. Nem tudok, hogy ez hozzáállás vagy mentalitás kérdése, de sokba került nekünk. Nekem kell viselnem a terhet, és vállalnom érte a felelősséget" – mondta Lennon.

„A meccs valójában könnyebb volt, mint amilyenre gondoltam, de nem éltünk a helyzeteinkkel, pedig elég sok volt belőlük. Nem mondanám, hogy a Ferencváros rossz csapat, nem az, de annyira kontrolláltuk a játékot, hogy nyernünk kellett volna. Ez a vereség nem tesz minket gyengévé, engem sem tesz gyengévé, de az emberek kígyót-békát kiabálnak majd ránk" – nyilatkozta a BBC-nek Lennon. 

Az edzőt megkérdezték, hogy mit üzenne a játékosainak. „Szerezzék vissza a mentalitásukat és a hozzáállásukat rögtön. Ha valaki nem akar itt lenni, távozzon" – mondta az edző, aki szerint néhány játékos esetében ez látszik, hogy nem akar a Celticnél lenni. 

Rovatok