Index Vakbarát Hírportál

Véget ért Bale kálváriája, visszatért a Premier League-be

2020. szeptember 19., szombat 22:01

Az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette Gareth Bale-t a Real Madridtól. A londoni együttes a walesi szélső mellett Sergio Reguilónt is szerződtette a spanyol klubtól.

Gareth Bale 2013-ban akkoriban világrekordnak számító 85 millió fontért igazolt a Tottenhamtől a Real Madridhoz. A spanyol klub színeiben több mint 100 gólt szerzett, a Bajnokok Ligáját négyszer nyerte meg a királyi gárdával, a La Ligát kétszer, az európai Szuperkupát háromszor, a klubvilágbajnokságot ugyanennyiszer. A 2014-es és a 2018-as BL-döntőben is gólt szerzett, 2014-ben a Király-kupa fináléjában is betalált. 

Érdekesség, hogy mióta Bale 2013-ban a Real Madridhoz szerződött, csak két futballista szerzett nála (162) is több gólt a klub színeiben: Cristiano Ronaldo (318) és Karim Benzema (235).

Az elmúlt időszakban azonban kevés játéklehetőséghez jutott, és sajtóhírek szerint közel állt ahhoz, hogy Kínába igazoljon. A 2020-as Európa-bajnokságra való kvalifikáció után egy „Wales, golf, Real Madrid – ebben a sorrendben” feliratú zászlóval pózolt, a madridi szurkolók többször is kifütyülték ezt követően.

Zidane-nal való kapcsolata is kisiklott, miután augusztusban arra kérte a francia vezetőedzőt, hogy ne kelljen elutaznia a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre – a walesi szélső tudta, hogy nem jutna sok játéklehetőséghez. Volt is miből kiindulnia: a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után mindössze 100 percet töltött a pályán.

Az egyik fél számára sem előnyös helyzetet végül szombaton feloldották: Gareth Bale egy idényre kölcsönbe a Tottenhamhez igazolt. 

Bale 2007-ben, 17 évesen 5 millió fontért igazolt a Tottenhamhez a Southamptontól. A Spurs színeiben 146 Premier League-meccsen 42 gólt szerzett, legutóbbi londoni idénye (2012–2013) igencsak sikeres volt: minden sorozatot figyelembe véve 37 gólban vállalt szerepet (26 találat, 11 assziszt). Góljai közül 9-et a tizenhatoson kívülről szerzett, ami a valaha lőtt legtöbb egy Premier League-idényben.

A 31 éves walesi 600 ezer fontos heti fizetésének 40 százalékát fizeti majd a Spurs, Bale így is a Tottenham legjobban fizetett játékosa lesz, megelőzve a heti 200 ezer fontot kereső Harry Kane-t. 

A Tottenham egy másik Real Madrid-játékost is szerződtetett: Sergio Reguilón is Londonba teszi át székhelyét 28 millió font fejében.

A 23 éves spanyol balhátvéd a Real Madridban nevelkedett, az első csapatban 22 mérkőzésen kapott lehetőséget. A legutóbbi idényt kölcsönben az Európa-ligát megnyerő Sevillánál töltötte, amelynek színeiben 38 meccsen lépett pályára, 3 gól és 5 gólpassz fűződött a nevéhez. Reguilón a spanyol válogatottban is bemutatkozott idén.

A Tottenham Bale és Reguilón előtt három játékost szerződtetett: Joe Hartot, Matt Dohertyt és Pierre-Emile Höjbjerget.

(Borítókép: Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images Hungary)

Rovatok