Index Vakbarát Hírportál

Veretlenül jutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe a Ferencváros

2020. szeptember 29., kedd 23:06 | aznap frissítve

A Ferencváros a Bajnokok Ligája rájátszásában az idegenbeli 3:3 után hazai pályán 0:0-s döntetlent játszott a Molde ellen a Groupama Arénában, így idegenben lőtt több góljainak köszönhetően 25 év után újra a BL csoportkörében szerepelhet.

Szergej Rebrov négy helyen változtatott a norvégiai odavágó kezdőjéhez képest:  

a Moldéban gólt szerző Frank Boli ezúttal a kispadon kezdett, őt Zubkov váltotta a csatársorban. A védelemben Civic helyett Heister, Frimpong helyett pedig Lovrencsics Gergő volt ott a csapatban, a középpályán  Laidounit Sigér Dávid váltotta.

A meccs elején a Fradi birtokolta többet a labdát, kockázatot azonban – érthetően – nem vállalt a magyar csapat, főként a középpályán passzolgattak a játékosok. A norvégok pláne nem nyíltak ki, bár néha egy-egy kezdetleges letámadással megpróbálkoztak a Ferencvárosi térfelén, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Az első kaput eltaláló lövés Zubkov nevéhez fűződött, az ukrán támadó próbálkozása azonban a középen álló Linde ölében landolt.

A csapatok a folytatásban is a biztonságra törekedtek, kidolgozott lehetősége sem a Fradinak, sem a Moldénak nem volt, néhány távoli lövésen kívül nem történt említésre méltó esemény a hátralévő fél órában.

A második félidő az elsőre jellemző óvatosság jegyében kezdődött, aztán a 60. perctől megpróbálta fokozni a tempót a Molde. Hussain ziccerébe Blazic vetette bele magát az ötösön belül, és a folytatásban is ez volt a jellemző: 

bár a játék áttevődött a Ferencváros térfelére, mindig volt egy belépő láb, vagy egy menteni tudó hazai játékos.

Zubkov a norvég rohamok között egy ellentámadás végén óriási helyzetet hagyott ki, Sigér játszotta meg Uzunit, aki remekül ugratta ki az ukrán játékost, aki azonban eltörte a lövést, így Linde könnyedén hárított. A Molde cserékkel és hadrendváltással próbált fogást találni a Fradin, ami részben sikerült: 

egy szép akció végén a 76. percben Hestad került ziccerbe a 16-oson belül, Dibusz azonban egy elképesztő bravúrral szögletre tisztázott.

A hajrában a norvégok a kapu elé szegezték a Fradit, de ennél nagyobb helyzetet nem tudtak kialakítani a hősiesen védekező magyar bajnok ellen, amely a 

0:0-s döntetlennek köszönhetően, 3:3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal megnyerte a párharcot, és 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Ráadásul veretlenül, hiszen a svéd (Djurgarden), a skót (Celtic), a horvát (Dinamo Zagreb), valamint a norvég (Molde) bajnok ellen sem kapott ki, ezek után aligha lehet megkérdőjelezni, a Ferencváros megérdemelten lesz ott Európa legjobb 32 csapata között!

(Borítókép: REUTERS / Bernadett Szabo)

Rovatok