Index Vakbarát Hírportál

Meglepően könnyedén nyert a Honvéd Zalaegerszegen

2020. október 4., vasárnap 17:09 | aznap frissítve

A Budapest Honvéd 4-2-re győzött vasárnap a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában.

Bár mezőnyben kiegyenlített találkozót láthatott a közönség, a Honvéd sokkal veszélyesebben futballozott.

A kispestiek Kamber nagy bedobását követően korán vezetést is szereztek a nyáron éppen Zalaegerszegről érkezett Tamás Krisztián fejesével. A fővárosi csapat gyakori

letámadásaiból többször labdát szerzett az ellenfél térfelén, s ebből vezetett veszélyes akciókat, ilyen támadások végén Balogh és Zsótér is nagy helyzetet puskázott el, azonban 

Szendrei egy távoli lövéssel megduplázta a vendégek előnyét.

A Honvéd akár három góllal is vezethetett volna a szünetben, ugyanis Gazdag betalált szabadrúgásból, Demjén csak a gólvonalon túlról kanalazta ki a labdát, csakhogy Bognár játékvezető - tévesen - nem adta meg a találatot.

A második félidő is Honvéd-góllal indult, amellyel jószerivel el is dőlt a három pont sorsa. A biztos vezetés tudatában a kispestiek átengedték a területet a hazaiaknak, akik ugyan ezt kihasználva a válogatottba behívott Könyves Norbert révén szépíteni tudtak, az egyenlítésre és így a pontszerzésre viszont esélyük sem volt. 

A hajrában a Honvéd a csereként beállt Traore lövésével visszaállította a háromgólos különbséget, a hosszabbításban a Kispesten nevelkedett Koszta találata pedig már csak szépségtapasz volt a ZTE számára.

 A kispestiek sikerükkel elmozdultak a sereghajtó pozícióból.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

ZTE FC-Budapest Honvéd 2-4 (0-2)

Zalaegerszeg, v.: Bognár

gólszerzők: Könyves (72.), Koszta (94.), illetve Tamás (7.), Szendrei (29.), Balogh N. (48.), Traore (86.)

sárga lap: Lesjak (79.), Szalai (87.), illetve Lovric (37.), Ugrai (38., pályán kívül)

ZTE FC: Demjén - Tanasin (Szalai, a szünetben), Lesjak, Bobál D., Gergényi (Kovács B., 58.) - Bedi, Sankovic, Favorov (Koszta, 30.) - Könyves, Babati (Dragóner, 58.), Vass P. (Szánthó, a szünetben)

Budapest Honvéd: Tujvel - Mezgrani, Lovric, Batik, Tamás - Kamber, Hidi (Baráth, 82.) - Szendrei (Tóth-Gábor, 87.), Gazdag (Craciun, 87.), Zsótér (Nagy G., 77.) - Balogh N. (Traore, 77.)

Borítókép: https://www.facebook.com/honvedfc

Rovatok