Index Vakbarát Hírportál

Dübörög az újjáépítés a német válogatottnál, de Götze szeretne visszatérni

2020. október 8., csütörtök 17:13

A német labdarúgó-válogatottban a 2018-as világbajnokságon megélt kudarc óta 14 játékos mutatkozott be.

Az együttes az oroszországi tornát követően, az elmúlt közel két és fél évben 19 mérkőzést játszott, ezek közül az elsőn még nem avatott újoncot, utána azonban mindjárt hármat is. Nico Schulz, Thilo Kehrer és Kai Havertz egyaránt 2018. szeptember 9-én, a Peru ellen 2-1-re megnyert hazai barátságos mérkőzésen lépett először pályára a nemzeti együttesben. Ráadásul Schulz a 85. percben győztes gólt szerzett.

Abban az évben még egy játékos, majd 2019-ben újabb hat labdarúgó debütált, idén eddig négy futballistánál tartanak. Utóbbiak közül három szerdán, a törökök elleni 3-3-as hazai felkészülési összecsapáson játszott először a válogatottban. Hasonlóság, hogy egy évvel ezelőtt, az Argentína elleni 2-2-es találkozón négyen mutatkoztak be.

Németország címvédőként vett részt az oroszországi vb-n, ahol legyőzte ugyan 2-1-re a svédeket, de kikapott Mexikótól (0-1) és a Koreai Köztársaságtól is (0-2), így a csoportkör után - négyesének utolsó helyén végezve - általános meglepetésre búcsúzni kényszerült.

A német válogatott újoncai a 2018-as vb óta:

2018-ban mutatkozott be: Nico Schulz, Thilo Kehrer, Kai Havertz, Mark Uth

2019-ben: Lukas Klostermann, Robin Koch, Luca Waldschmidt, Nadiem Amiri, Suat Serdar, Niklas Stark

2020-ban: Robin Gosens, Florian Neuhaus, Jonas Hofmann, Mahmoud Dahoud

 Van azonban egy játékos, aki mintegy hároméves szünet után szeretne ismét lehetőséghez jutni a válogatottban

Mindenképpen szeretnék visszatérni a Nationalelfbe

- mondta csütörtöki hivatalos bemutatásakor Mario Götze, aki kétéves szerződést írt alá a PSV Eindhovennel

"Huszonnyolc éves vagyok, még nagy céljaim vannak" - tette hozzá, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy most elsősorban új csapatába szeretne beilleszkedni, vissza akarja nyerni az erőnlétét és játszani akar.

Götzének július óta nem volt csapata, mert a Borussia Dortmund nem hosszabbított vele. 

A 63-szoros válogatott játékos a 2014-es világbajnoki döntő egyetlen gólját szerezte: a 88. percben cserélték be és a 113. percben talált az argentinok kapujába.

A szélsőként, támadó középpályásként és csatárként is bevethető labdarúgó Németországban csak a Borussia Dortmundban, valamint a Bayern Münchenben futballozott.

Joachim Löw szövetségi kapitány legutóbb közel három éve válogatta be a keretébe, a 2017. november 14-i, Franciaország elleni mérkőzésen (2-2) csereként lépett pályára.

Rovatok