Index Vakbarát Hírportál

A visszatérés küszöbén a Liverpool kapusa

2020. október 19., hétfő 15:38

A sok rossz hír után végre egy jót is kapnak a liverpooli szurkolók: hamarosan ismét pályára léphet a klub első számú kapusa, Alisson Becker.

Amint arról beszámoltunk, Virgil van Dijk az Everton ellen súlyos sérülést szenvedett, 7-8 hónapot is kihagyhat, de Thiago Alcántara sem úszta meg a rangadót, a spanyol középpályást a mérkőzés után szállították kórházba. A legnagyobb hiányzó ezidáig Alisson Becker volt, aki szeptemberben edzés közben vállsérülést szenvedett. Az Aston Villa ellen elszenvedett 7–2-es vereség során már Adrián védett. Elképzelhető, hogy nem kell már sokáig nélkülözni a brazil kapust, ugyanis

a Liverpool Echo információi szerint Alisson Becker visszatért, és már edzésbe is állt.

Kezdetben úgy tűnt, akár két hónapot is kihagyhat a 28 éves kapus, ám Jürgen Klopp jókedvűen és sejtelmesen fogalmazott a visszatérésével kapcsolatban.

Nagyon, nagyon pozitívan halad Ali felépülése. Nem tudom pontosan megmondani, mikor térhet vissza, de lépésről lépésre egyre közelebb kerül hozzá.

Szüksége is lesz Kloppnak Alissonra, mivel érkezése óta szárnyalnak a vörösök. Eddig 92 mérkőzésen védett, és csupán 70 gólt kapott. Nélküle sokkal rosszabb a csapat statisztikája, 26 meccsen 47 gólt kapott a Liverpool.

Rovatok