Index Vakbarát Hírportál

Ancelotti megvédte a súlyos sérülést okozó kapusát

2020. október 22., csütörtök 16:59

Az Everton labdarúgócsapatának vezetőedzője, Carlo Ancelotti Jordan Pickford védelmére kelt azok után, hogy a kapus a múlt hétvégén súlyos sérülést okozott a városi rivális FC Liverpool holland védőjének, Virgil van Dijknak.

Van Dijk a címvédő egyik legfontosabb játékosa, de most hónapokra kidőlt. A szombati találkozón már a 11. percben le kellett cserélni, miután Pickford elkaszálta őt. A súlyosan megsérült térdszalagokat azóta megoperálták.

A Liverpool középpályása, Georginio Wijnaldum nagyon buta megmozdulásnak nevezte az esetet, s szerinte a hálóőr nem törődött azzal, milyen következményei lesznek a támadásának.

Ancelotti viszont az incidenssel kapcsolatban azt mondta, Pickford „nagyon szomorú és nagyon csalódott” amiatt, hogy Van Dijk megsérült.

Úgy gondolom, egyszerűen elkésett. A Premier League nagyon gyors, így nem nehéz lekésni egy-egy helyzetben. Előfordul. Pickford is későn érkezett, de a labdát akarta megszerezni. Nem az volt a célja, hogy sérülést okozzon

– mondta a listavezető Everton olasz mestere.

Hozzátette: a kapust ért kritikák túlzóak.

Azt állítani, hogy a megmozdulása szándékos volt és buta, egyszerűen nem igazságos

– fogalmazott Ancelotti.

A múlt heti derbi 2–2-es döntetlennel zárult.

(MTI)

Rovatok