Index Vakbarát Hírportál

Barcelonában a bírót okolják az elveszített El Clásico miatt

2020. október 25., vasárnap 11:56

A spanyol fővárosban derűs örömmel nyugtázták, míg Barcelonában dühödten és a játékvezetést bírálva fogadták a szombati El Clásico végeredményét, miután a Real Madrid vendégként nyert 3–1-re a katalánok otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság klasszikus rangadóján.

A madridi Marca című lap a vezető anyagának főcímében „Blaugrana-felháborodásról” ír, amit a játékvezetőnek a katalánok szerint súlyosan hibás ítélete váltott ki, amivel 1–1-es állásnál tizenegyest adott a vendégcsapatnak.

„A katalánok nyíltan háborogtak Martínez Munuerának a pályán és Sánchez Martíneznek a videószobában hozott döntése miatt. Úgy vélik, hogy a játékvezetők nem először bántják őket.”

A fővárosi sportújság idézte Ronald Koemant, a Barcelona holland vezetőedzőjét, aki az összecsapás végén számonkérte a bírón az ominózus ítéletet.

Mondtam neki, remélem, egyszer majd meg tudják magyarázni nekem, hogyan működik a VAR, a videóelemző rendszer Spanyolországban, amely mintha mindig a Barca ellen, és soha nem mellette döntene

– közölte.

„Többet érdemeltünk volna” – hangsúlyozta Koeman, aki szerint a tizenegyes kiharcolásakor előbb Sergio Ramos szabálytalankodott Clément Lenglet-val szemben.

A katalán Sport, amely „A VAR ellopja a klasszikust a Barcától” címmel összegzett, ugyancsak szót adott Koemannak, aki az El Clásico kimenetele szempontjából döntőnek nevezte a tizenegyes megadását a madridiaknak.

A másik jelentős katalán sportnapilap, a Mundo Deportivo szintén erősen vitatható Barca-vereségről cikkezett.

A Sport „nyugtalanító gyanúról” írva több korábbi esetet emlegetett fel, amikor Martínez Munuera a Barcelona kárára ítélt, és erőteljesen kifogásolta, hogy amíg a Realnak – a videózás alapján – befújta a büntetőt, addig korábban, még szintén 1–1-nél meg sem nézte a VAR-visszajátszást, amikor pedig Lionel Messi ellen „egyértelműen szabálytalankodtak” a tizenhatoson belül.

Ugyanez a bíró a Real-meccseken általában a madridiak javára téved

– fűzte hozzá a barcelonai újság.

A spanyol és a katalán sportsajtó egyformán idézi Zinédine Zidane-nak, a Real vezetőedzőjének nyilatkozatát, aki szerint csapata a tizenegyes megítélésétől függetlenül megérdemelte a győzelmet. A francia tréner azt mondta, büszke a csapat játékára, együttese nagyon jól futballozott, és külön örül annak, hogy két váratlan vereség után éppen az El Clásicón gyűjtötték be a három pontot.

„Olyan riválist győztünk le, amelyik ellen mindig nehéz futballozni. Elégedett vagyok a látottakkal, tökéletes meccset játszottunk” – fogalmazott a francia szakember.

(MTI)

Rovatok