Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsó és Kleinheisler is az Eb-pótselejtezőre készülő válogatott keretben

2020. november 2., hétfő 15:26

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi hétfőn délután sajtótájékoztató keretében hirdetett keretet az Izland elleni Eb-pótselejtezőre, valamint a szerbek és a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésre.

A magyar válogatott az októberi idegenbeli mérkőzésein várakozáson felül szerepelt, 

a bolgárok 3-1-es legyőzése után nyerni tudott Szerbiában, Oroszországban pedig döntetlent ért el. 

November 12-én csütörtökön jön a legfontosabb találkozó,

Izland ellen a Puskás Arénában a 2021-es, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra való kijutás a tét. 

A pótselejtező után két Nemzetek Ligája-összecsapás következik (15-én Szerbiát, 18-án Törökországot fogadjuk), és az eddigi jó eredményeknek köszönhetően (négy mérkőzést követően hét ponttal a második helyen állunk a csoportban) akár még a csoportelsőség elérésére is esélyünk lehet.

Akik egész évben hozzájárultak ahhoz, hogy egyáltalán lehetőségünk van még az Európa-bajnoki részvételért harcolni, megérdemelték a meghívót

– mondta Marco Rossi.

Három új név van a legutóbbi kerethez képest:

Gyurcsó Ádám, Kleinheisler László és Lovrencsics gergő.

Mindegyiküknél adottak a feltételek, hogy ezúttal már a csapatban legyenek, így nem hezitáltam a behívásukon. Kovácsik Ádám térdsérülése viszont továbbra sem jött rendbe, ezért a harmadik számú kapus ezúttal is Hegedűs Lajos lesz.

A kapitány a legutóbbi mérkőzésekkel kapcsolatban elmondta, sokkal pozitívabb és optimistább a mostani meccsek előtt, mint a bolgár–szerb–orosz találkozókat megelőzően volt. 

Ez főként annak köszönhető, hogy az említett összecsapásokon az eredmények mellett a játékkal és a futballisták hozzáállásával is maximálisan elégedett volt.

Az előző válogatott szünetben a klubcsapatok némi bonyodalmat okoztak a keretben, Szoboszlai Dominiket a Salzburg karanténja miatt el sem engedték, Gulácsit és Sallait pedig idő előtt visszarendelte a Leipzig és a Freibrg Németországba.

Kívánom, hogy ne legyenek ilyen problémáink, egyelőre nem látszódnak hasonló akadályok, de sajnos a vírushelyzet napról napra változik.

Dominikkel beszéltem, ha a csapata nem engedné el, azt mondta, gyalog jönne el Budapestre, mert mindenképpen játszani akar!

Ez a mentalitás jellemzi egyébként az egész csapatot, mindenki alig várja a találkozót.

A legfontosabb, Izland elleni párharccal kapcsolatban az alábbi gondolatokat osztotta meg a kapitány:

Fizikailag nagyon stabil csapatról van szó, kevés teret engednek az ellenfeleknek, emellett remekül kontráznak. A középpályán Gylfi Sigurdsson semlegesítése lesz a kulcs, valamint hogy a gyors szélsőiket időben megakadályozzuk a gyors ellentámadások szervezésében.

Rossi Szalai Ádámról is szót ejtett:

Ádám az elmúlt két hónapban gyakorlatilag csak a válogatottban játszott, ami viszont engem illet, ő a válogatott vezére, a csapatkapitány, akinek karizmája túl fontos az együttesnek ahhoz, hogy kihagyjuk a keretből.

EB-PÓTSELEJTEZŐ
November 12.
20.45: Magyarország–Izland

NEMZETEK LIGÁJA 
B-LIGA, 3. CSOPORT
November 15.,
20.45: 
Magyarország–Szerbia
November 18.,
20.45:
Magyarország–Törökország

Rovatok