Index Vakbarát Hírportál

Kártérítést fizet a WADA a tévedésből eltiltott francia focistának

2020. november 4., szerda 20:06

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jogtalan eltiltás miatt elnézést kért Mamadou Sakhótól, és kártérítést fizet a francia labdarúgónak.

A szenegáli születésű hátvéd a Manchester United-Liverpool 2016-os Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágója után produkált pozitív mintát, és a WADA szerint olyan zsírégetőt használt, amelynek egyik hatóanyaga a tiltólistán szerepel. Az azóta a Liverpooltól a Crystal Palace-hoz szerződött Sakho eltiltása miatt nem léphetett pályára az El fináléjában - melyet csapata elvesztett a Sevillával szemben -, és Didier Deschamps szövetségi kapitány sem hívta be az Európa-bajnoki keretbe.

Utólag kiderült, hogy a pozitív doppingtesztet eredményező higenamin mégsem szerepelt a WADA tiltólistáján, ezért az UEFA - 30 nap eltiltást követően - megszüntette az akkor 26 éves futballista ellen indított fegyelmi eljárást.

Sakho az eset után 16,7 millió fontos kártérítési igényt nyújtott be egy londoni bírósághoz. A WADA szerdán közölte, hogy megköveti a játékost, és fizet neki - az összeget nem hozták nyilvánosságra.

(MTI)

Rovatok