Index Vakbarát Hírportál

Megtört a jég, Messi megszerezte szezonbeli első akciógólját

2020. november 7., szombat 18:40

A Barcelona a szünetben pályára lépő Lionel Messi vezérletével kerekedett 5–2-re a vendég Real Betis fölé a spanyol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati játéknapján.

A katalánok Ousmane Dembélé találatával szereztek vezetést a 22. percben, és a szünetig több helyzetet is kidolgoztak, de azokat sorra elpuskázták, Antoine Griezmann még büntetőt is rontott. A kontrákból veszélyeztető vendégek az első félidő ráadásában egyenlítettek.

A második félidőre érkezett Messi, akinek hathatós közreműködésével a 60. percben 3–1-re vezettek a házigazdák. Előbb Griezmannt hozta helyzetbe azzal, hogy átlépte Jordi Alba beadásánál a labdát, majd egy kezezés miatt megítélt büntetőt váltott gólra. A vendégek a 73. percben csökkenteni tudták ugyan a különbséget, de Messi a 82. percben visszaállította a kétgólos hazai előnyt. 

Ez volt az első akciógólja ebben a szezonban.

Messi gólja a Betis ellen

A végeredmény Pedri 90. percben szerzett góljával alakult ki, a fiatal játékos először volt eredményes a La Ligában.

A Barcelona négy fordulót követően - melyekben csak két pontot szerzett - nyert ismét bajnoki mérkőzést, miközben a Bajnokok Ligájában - ahol a Ferencvárossal egy csoportban szerepelt - mindhárom találkozóján győzött.

La Liga, 9. forduló:

FC Barcelona-Real Betis 5–2 (1–1)

Huesca-Eibar 1–1 (0–1)

Sevilla-Osasuna 1–0 (0–0)

Atlético Madrid-Cádiz 4–0 (2–0)

pénteken játszották:

Elche-Celta Vigo 1–1 (1–1)

(MTI/Index)

Rovatok