2016 óta sokan próbálják megfejteni az izlandi futballsikerek titkát. Az extrém körülmények, a genetika, az összetartás, esetleg pont az elszigeteltség lehet az ok? Talán ezek is szerepet játszanak, de a fő motívum ezeknél jóval egyszerűbb: szisztematikus építkezés, infrastruktúra-fejlesztés és edzőképzés. Ja, és ők már 20 évvel ezelőtt feltalálták azt, ami 2020-ban a világ sportéletének alapjává vált: a buborékot.
10-15 évvel ezelőtt az izlandi labdarúgást szinte mindenki Eidur Gudjohnsennel azonosította, de nem ő volt az első szigetországi futballista, aki nemzetközi karriert futott be. Ásgeir Sigurvinsson 1981-ben a Standard Liege-zsel Belga Kupát, 1982-ben a Bayern Münchennel Német Kupát, 1984-ben a VfB Stuttgarttal Bundesligát nyert. Aztán ott volt Arnór Gudjohnsen (Eidur édesapja), aki a ‘80-as évek második felében egymás után háromszor lett belga bajnok és kétszer nyert Belga Kupát az Anderlecht színeiben, sőt gólkirály is volt a belga pontvadászatban.
Az izlandi futballnak mindig is voltak kiemelkedő alakjai, a válogatott azonban nagyon sokáig nem volt tényező. 1974 óta minden selejtezősorozatban elindult a „Strákarnir okkar” (A fiaink), de sosem sikerült kvalifikálnia – egészen 2016-os Európa-bajnokságig, ahol aztán a világ egy életre megjegyezte a csapatot.
Persze szó nincs arról, hogy egyszer csak kinőtt a földből egy aranygeneráció. A jelenlegi válogatott sikere, vagy az, hogy egyre több izlandi labdarúgó a világ topbajnokságaiban játszik, rendkívül tudatos építkezés eredménye.
Az ezredfordulóig az izlandi futball csak nyomokban tartalmazott profizmust. A gyerekcsapatokat szülők edzették a szabadidejükben, akiknek nem igazán volt fogalmuk a technikai és taktikai képzésről, emellett az infrastruktúra is elmaradott volt. Többnyire az időjárás sem túl kedvező a kültéri sportok számára, igaz, ezt orvosolni tudták azzal, hogy létrehozták a saját mikroklímájukat. Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy jól befűtöttek az egész szigeten, hanem arról van szó, hogy
elkezdtek úgynevezett futballházakat építeni.
Több évnyi tervezés és szervezés után az elsőt 2000-ben adták át Keflavíkban, innentől kezdve a focizni vágyó gyerekek már nem voltak kitéve az időjárási viszontagságoknak, a labdarúgás már nem szezonális sport volt.
Ezzel egyidőben az izlandi futballszövetség (KSÍ) új alapokra helyezte az edzőképzést. Korábban a szakembereknek csak külföldön volt lehetőségük elvégezni a drága UEFA-kurzusokat, de 2006-tól kezdve a KSÍ a szigeten is elindította a tanfolyamokat, méghozzá jóval olcsóbban.
Az országot gyakorlatilag elárasztották a magasan kvalifikált trénerek, a legfrissebb számítások szerint Izlandon minden 500 emberre (!) jut egy UEFA-licenszes edző.
Viszonyításképp, Angliában ez a szám körülbelül 10 000.
Az utánpótlás kitűnő kezekbe került, az egész rendszerben, még a legfiatalabbaknál is B-licenszes emberek irányítják az edzéseket.
Innentől kezdve a labdarúgás már nem csak hobbiként élt az izlandi fiatalok fejében. Korábban egyedül a kivételes tehetségek számára volt alternatíva a profi futball, de a megreformált rendszer és a profi képzések hatására a gyerekek már elhihették azt, hogy ők lesznek a következő Gudjohnsenek.
Azelőtt többen is felhagytak a játékkal és inkább valamilyen civil állást választottak, vagy esetleg egyszerre űzték mindkettőt, megmaradva félprofinak.
Igaz, néhány mohikán megmaradt azokból az időkből, még a válogatottban is.
Izlandon a 2000-es években óriási gazdasági növekedés indult meg. A bankokat privatizálták, az országba csak úgy áramlott be a pénz, amiből csurrant-cseppent a labdarúgásnak is. Az első futballházat sorban követte a többi, ultramodern, kiválóan felszerelt létesítmény. Olyan buborékok alakultak ki (nem egy világjárvány okán), ahol tökéletes körülmények között lehetett tanítani a fiatalságot, méghozzá képzett szakemberek által.
A reform azonban kis híján kudarcba fulladt.
2008-ban Izlandot is elérte az gazdasági világválság, és igencsak meg is rengette az országot. GDP alapján 2007-ben még a világ 4. leggazdagabb állama volt, egy évvel később már „csak" a 21. A futballházak építése ugyan nem állt le, de lelassult, a pénzügyi talpraálláshoz a focitól is megvonták a forrásokat.
A válogatott sosem volt olyan alacsonyan a FIFA-rangsorban, mint ekkoriban, persze egy hosszú távú projekt megtérülését nem is lehetett ennyire hamar várni. 2010-ben a 112., 2011-ben a 104. helyen zárt a csapat, de ekkor már felcsillant a fény az alagút végén.
Ebben évben ugyanis az U21-es válogatott története során először kijutott a korosztályos Európa-bajnokságra, méghozzá úgy, hogy a selejtezőben a címvédő németeket ejtették ki.
Nem meglepő, hogy annak a válogatottnak a magja megegyezik a mostani felnőttével.
Csak néhány név az akkori csapatból: Gylfi Sigurdsson, Aron Gunnarsson, Birkir Bjarnason, Alfred Finnbogason, Kolbeinn Sigthórsson, Hólmar Örn Eyjolfsson, Jóhann Berg Gudmundsson. Ők mind alapemberei a mai válogatottnak, egyben a futballház-éra első produktumai.
Mire Izland kilábalt a válságból, beérett az első biodóm-generáció. Tökéletes időzítés, már csak egy rutinos szakember kellett a válogatott élére. A KSÍ őt is megtalálta a korábbi svéd szövetségi kapitány, Lars Largerbäck személyében, aki 2011-ben érkezett,
segítője pedig az ország legtehetségesebb fiatal edzője, a főállásban fogorvosként dolgozó Heimir Hallgrímsson lett.
2013-ban Izland bejutott a vb-selejtezők playoffkörébe, ahol a horvátokkal kellett megvívniuk az első világbajnoki szereplésükért. A reykjavíki 0–0 után azonban Zágrábban kikaptak 2–0-ra, így ez még váratott magára.
Nem sokkal később Hallgrímsson társ-szövetségi kapitány lett, közösen irányították a nemzeti csapatot a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőin. Az a sorozat pedig elindított valami különlegeset az országban.
Az izlandiak oda-vissza legyőzték a hollandokat, otthon pedig a cseheket, a törököket és kazahokat is. Másodikként végeztek a csoportban és egyenes ágon kvalifikálták magukat az Eb-re, az állam történetében először. A válogatott az ország kedvence lett, a síri hangulatú meccseket felváltotta az őrület. A Tólfan elfoglalta a lelátókat, a viking taps pedig meghódította Európát, amit a kontinensviadalon csúcsra járattak a fanatikusok.
Az izlandi emberek a szívükbe zárták a válogatottat, ebben hatalmas szerepe van a szívvel-lélekkel focizó, a végsőkig küzdő játékosoknak, valamint Hallgrímssonnak is, aki hiába lett szövetségi kapitány, utána is úgy viselkedett, mint egy civil. Többször is megtörtént, hogy a meccsek előtt betért a Tólfan központi kocsmájába,
ahol vidáman elbeszélgetett a szurkolókkal, olykor még a taktikát, sőt, a kezdő tizenegyet is elárulta azoknak, akik kíváncsiak voltak.
Ő lett a kapocs a sportolók és a szurkolók között.
A szigetország lakosságának 10%-a követte a csapatot Franciaországba, amely a magyarokkal, a portugálokkal és az osztrákokkal került egy csoportba. Aztán – ki ne emlékezne – egy győzelemmel és két döntetlennel, mögöttünk második helyen végezve továbbjutottak,
a nyolcaddöntőben pedig óriási meglepetésre az angolokat is legyőzték.
Egész Európa a viking tapstól, valamint Gummi Bentől, azaz Gudmundur Benediktsson kommentátortól visszhangzott. Az álom azonban véget ért a legjobb 8 között, a későbbi döntős házigazda franciák 5–2-re nyertek ellenük.
A torna után Lagerbäck elköszönt, Hallgrímson egyedül vitte tovább a csapatot, amely a következő, világbajnoki kvalifikációs sorozatot csoportelsőként abszolválta, megelőzve a későbbi finalista horvátokat.
Két év alatt összejött az első Eb és a vb is, ráadásul a FIFA-világranglistán becsusszantak a top20-ba is.
A vébén viszont már nem volt annyira kegyes velük a sors, Nigéria mellett Argentínával és ismét Horvátországgal kerülte egy kvartettbe. Az első meccsen rögtön Lionel Messiékkel találkoztak, 1–1-es állásnál az argentinok büntetőhöz jutottak.
A labda mögött minden idők talán legjobb játékosa, de az biztos, hogy 2018-ban a legjobban kereső a maga 111 millió dollárjával. A gólvonalon pedig a 34 éves Hannes Thór Halldórsson, aki amellett, hogy az izlandi válogatott (és akkor még a dán Randers) kapusa, félállásban filmrendező.
Ő készítette az ország imázsvideóját a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválra, valamint a Coca-Cola reklámfilmjét, éppen a foci-vb-re.
Aztán, ha már ott volt, 1–1-nél kivédte Messi tizenegyesét.
A folytatás viszont nem sikerült jól, meglepetésre kikaptak Nigériától, az utolsó körben a horvátok is legyőzték őket, így egy ponttal, csoportutolsóként búcsúztak, Hallgrímson pedig lemondott.
A helyét a svéd Erik Hamrén vette át, jelenleg is ő a szövetségi kapitány. Az ő mérlege viszont nem túl veretes, az eddigi két Nemzetek Ligájában az összes mérkőzésüket elveszítették, a mostani sorozatban már az is eldőlt, hogy két forduló előtt biztosan leesnek az A-ligából a B-be. Az Eb-selejtezőkön Franciaország és Törökország is megelőzte őket, ráadásul kikaptak az albánoktól is. A playoff elődöntőjében viszont legyőzték otthon a románokat, de úgy tűnik, mintha megtorpant volna a válogatott.
És bizony az is benne van a pakliban, hogy a jövő héten már nem Hamrén fogja dirigálni a válogatottat. Akkor szinte biztosan nem, ha csütörtök este vereséget szenvednek a Puskás Arénában és lemaradnak az Európa-bajnokságról.
(Borítókép: Hannes Halldórson kivédi Lionel Messi tizenegyesét a 2018-as oroszországi futball-világbajnokságon. Fotó: Getty Images.)