Index Vakbarát Hírportál

Magyar Kupa: utolsóként a Ferencváros jutott a 32 közé

2020. november 14., szombat 17:03

Utolsóként a Ferencváros jutott a legjobb 32 közé a labdarúgó-Magyar Kupában, miután szombaton 5–0-ra győzött a harmadosztályú Bicskei TC vendégeként. A találkozó után a következő forduló párosításait is kisorsolták, a Fradi a Dorog, a MOL Fehérvár a Vasas otthonába látogat.

Az NB III-as csapat az első félidőben még jól tartotta magát, szünetben csak 1–0-ra vezettek a vendégek, akik viszont a második játékrészben a mesterhármasig jutó Baturina vezérletével magabiztosan jutottak tovább. A hetedik fordulóból így mind a 12 élvonalbeli csapat továbblépett. A nyolcadik forduló sorsolását a találkozó után bonyolították le.

A Bajnokok Ligájában csoportkörös FTC a Dorogi FC otthonában lép pályára, amelynek a tétje a legjobb 16 közé kerülés lesz februárban. A MOL Fehérvár a Vasas otthonába látogat majd.

A címvédő Budapest Honvéd a harmadosztályú III. Kerületi TVE-t kapta a szombati sorsoláson, mégsem a kispestiekre vár a legrövidebb utazás, ugyanis egymás ellen szerepel majd Debrecen két NB II-es együttese, a DVSC és a DEAC.

Az élvonalbeli csapatok kiemeltek voltak a sorsoláson, vagyis nem kerülhettek össze. A továbbjutás a legjobb 32 között is egy mérkőzésen dől el, amelyet az alacsonyabb osztályú együttes otthonában játszanak. Azonos osztályú csapatok esetén az lesz a házigazda, aki kevesebbet szerepelt hazai pályán a Magyar Kupa mostani idényében.

A mérkőzéseket 2021. február 10-én és 11-én rendezik.

Magyar Kupa, a 8. forduló (a 16 közé jutásért) párosításai:

Vasas FC (II. osztályú)-MOL Fehérvár FC

Tarpa SC (megyei I.)-Diósgyőri VTK

Szolnoki MÁV FC (II.)-Újpest FC

Dorogi FC (II.)-Ferencvárosi TC

III. Kerületi TVE (III.)-Budapest Honvéd FC

Aqvital FC Csákvár (II.)-Paksi FC

Hódmezővásárhelyi FC (III.)-Puskás Akadémia FC

Soroksár SC (II.)-Kisvárda Master Good FC

FC Ajka (II.)-Mezőkövesd Zsóry FC

Kolorcity Kazincbarcika SC (II.)-MTK Budapest

FÉMALK-Dunavarsány (megyei I.)-Budafoki MTE

Tiszafüredi VSE (III.)-Zalaegerszeg

Pécsi MFC (II.)-Szombathelyi Haladás (II.)

Tállya KSE (III.)-Kaposvári Rákóczi FC (II.)

Taksony SE (III.)-BFC Siófok (II.)

Debreceni EAC (II.)-Debreceni VSC (II.)

Borítókép: Fradi.hu

Rovatok