Index Vakbarát Hírportál

Csökkentik a bérplafont a La Ligában

2020. november 17., kedd 15:43

A koronavírus-járvány miatt csökkentik a bérplafont a La Ligában már a 2020–2021-es idényben – közölte a szervezet hivatalos honlapján. A Real Madridnak és a Barcelonának kell a legjobban meghúznia a nadrágszíjat.

Az egyesületek bevétele jócskán visszaesett, ezért a fizetési korlátot lejjebb vitte a La Liga. A klubokkal már korábban ismertették a számokat, a transzparencia miatt a héten tárták a nyilvánosság elé. A fizetési korlát teljes összhangban van a klubok költségvetésével, így legfőképpen a nagy csapatokat érinti a változás: a Barcelona fizetési plafonja 44 százalékkal, a Real Madridé 27 százalékkal, míg az Atlético Madridé 27,5 százalékkal csökkent.

Ha a konkrét összegeket nézzük, a katalánok közel 300 millió euróval kevesebbet – egészen pontosan 382,7 millió eurót – fizethetnek ki az alkalmazottaknak, mint azelőtt (656,5 millió euró).

A fővárosiak valamivel jobban jártak, ők összesen 468 millió eurót oszthatnak szét. A nagyok közöl csupán a Sevilla volt képes megtartani, sőt hétszázezer euróval növelni a fizetési határát. Közrejátszik ebben a klub Európa-liga győzelme, valamint a Bajnokok Ligájába való visszatérése.

Minél nagyobb egy klub, annál nagyobb a korlátozás. A Barcelona sajátos helyzetben van. Harminc százalékkal csökkent a jövedelme, ezért csökkentenie kell a fizetéseket. A világjárvány miatt még a legnagyobb együttesek is komoly gondba kerülhetnek. A Barcelona jelenleg nincs csődközelben. Elsősorban a járvány a problémájuk, nem pedig Bartomeu egykori vezetése – nyilatkozta a Marcának Javier Tebas, a La Liga elnöke, aki hozzátette: még 500 millió euróval kellene faragniuk a liga költségein.

A zárt stadionok és visszatérített jegyárak miatt jóval kisebb bevételük volt a kluboknak az elmúlt időszakban, ráadásul a spanyol kormány 2021 augusztusától betiltja a szerencsejátékkal kapcsolatos cégek hirdetési tevékenységét – a spanyol futballból így újabb 80 millió euró esik ki. A világjárvány már éreztette is gazdasági hatásait: a nyári átigazolási szezonban 66 százalékkal kevesebbet költöttek a spanyol klubok a tavalyi évhez képest, csakúgy, mint a Bundesliga csapatai.

(Borítókép: Lionel Messi és Antoine Griezmann. Fotó: Josep Lago/AFP)

Rovatok