Index Vakbarát Hírportál

Hetven év után elhagyta legendás edzőkomplexumát a Liverpool

2020. november 17., kedd 16:37

Több év kemény munka után elkészült a Liverpool új, korszerű edzőkomplexuma – tudatta hivatalos honlapján az angol együttes. Az építkezés 50 millió fontjába került a klubnak.

Amióta Liverpoolban vagyok, mindannyian arra törekedtünk, hogy ugyanazon a helyszínen legyünk. Azt hiszem, az előttem lévők is ezt akarták – mondta Michael Edwards, a Livepool sportigazgatója. – Melwood remek hely a munkavégzéshez, és rengeteg emlék köthető hozzá. Azonban több helyre és lehetőségre volt szükségünk, hogy minden olyan dolgot belefoglaljunk, amire a játékosainknak és a munkatársainknak szüksége van.

A 9200 négyzetméter alapterületen három teljes méretű pálya, kapus és bemelegítőterület, két edzőterem, egy sportcsarnok, teniszpályák, medencék, hidroterápiás komplexumok, speciális sportrehabilitációs lakosztályok, valamint a legkorszerűbb fedett létesítmények is megtalálhatóak – írja a Liverpool hivatalos honlapja. Jürgen Klopp játékosai és munkatársai kedden hivatalosan is beköltöztek a Kirkbyben található komplexumba, ami háromszor akkora, mint a melwoodi bázis volt.

A Liverpool hetven év után hagyta el a legendás melwoodi edzőkomplexumot.

Rovatok