Index Vakbarát Hírportál

Egy 9 éves kisfiú levelet írt, átvenné az angol futballklub irányítását

2020. november 19., csütörtök 12:19

Egy Angliában élő 9 éves kisfiú szeretne lenni a Derby County új menedzsere, miután Phillip Cocut a hétvégén menesztették az angol másodosztályú csapat éléről. Átmenetileg Wayne Rooney vette át a szakmai munka irányítását játékos-edzőként.

Merj nagyot álmodni – szól az ismert mondás. Toby Hall megfogadta ezt, és levelet írt kedvenc futballcsapatának, a nehéz helyzetben lévő Derby Countynak. A „kosok” harmatgyengén muzsikálnak ebben a szezonban, tizenegy mérkőzésen mindössze hat pontot szereztek, így a Championship utolsó helyén állnak. A klub elnöke, Mel Morris emiatt megvált a menedzseri posztot eddig betöltő Phillip Cocutől. A 9 éves fiú kapva kapott az alkalmon, levelében pedig kifejtette, miért is lenne ő a megfelelő választás – írja a goal.com.

Szeretnék jelentkezni az edzői állásra. Rengeteget focizok, és nagyon jó vagyok. A FIFA21-et is menedzsermódban játszom. 4–3–3 a kedvenc játékrendszerem. Szeretném, ha a nagymamám is munkát kapna, szívesen mosná a játékosok mezeit – fogalmazta meg gondolatait Toby Hall levelében.

Nem véletlen, hogy megszületett ez a kedves kis levél, hiszen Toby családja hatalmas Derby County-szurkoló. Hiába él több mint száz mérföldre a csapat stadionjától a család, a koronavírus-járvány előtt Tobyék rendszeresen ellátogattak a hazai mérkőzésekre.

Egyelőre még nem érkezett válasz a fiú levelére, így még minden esélye megvan. Amennyiben nem nyerné el az üzenet Mel Morris tetszését, az Aston Villa másodedzője, John Terry még mindig opció lehet. Mellette esélyes Eddie Howe is, aki korábban a Bournemouth menedzsere volt. Pillanatnyilag Wayne Rooney irányítja Derbyt játékos-edzőként.

Rovatok