Emlékszem, milyen nosztalgikusan mesélted, hogy még a fán is mennyien ültek 1981-ben azon a szeptemberi napon Tatabányán, amikor a Real Madridot fogadtuk az UEFA-kupában. Ti pedig egyenesen a gimnáziumból érkeztetek meg a stadionba, ráadásul el is kellett kéredzkedjetek, mert délután háromkor kezdődött a meccs.

Emlékszem, hogy kétkedve kérdeztem: Azt a Real Madridot?

Persze, hogy azt – vágtad rá sebtiben, holott ez nekünk valóban elképzelhetetlen volt.

Meséltél világbajnokságokról, a Törőcsik-féle Újpesti Dózsáról, a Videoton 1985-ös UEFA-kupa-meneteléséről, számtalan magyar sikerről és arról, hogy régen minden jobb volt... A klasszikus narratíva.

Gyermekként a magyar futballt egy identitás nélküli – hogy is mondjam –, valaminek konstatáltuk, egy olyan dolognak, ami ugyan létezik, de teljesen jelentéktelen szerepet tölt be a mindennapjainkban.

Így volt ez rendre az utóbbi évtizedekben, évről évre.

Négy évvel ezelőtt sokan legyintettek, sokak szerint egynyári kaland volt a franciaországi Eb-szereplés és tulajdonképpen csak a szerencsén múlt a kijutás, elvégre bővült a mezőny és már 24 ország jutott ki a kontinenstornára.

Aztán két idénnyel ezelőtt a Fehérvár bejutott az Európa-liga csoportkörébe, egy évvel ezelőtt a Ferencváros szintén, a zöld-fehérek pedig most már a Bajnokok Ligájában szerepelnek.

Néhány nappal azután, hogy Izlandot legyőzve kijutottunk az Európa-bajnokságra, majd a Nemzetek Ligájában jegyet váltottunk az A-divízióba, jövő hét kedden már magyar csapatért szoríthatunk a Juventus ellen. Tétmeccsen. Mit tétmeccsen! Egyenesen a BL-ben!

Istenem, de jó ezt leírni!

Közben pedig azt találgatjuk, hogy Szoboszlai Dominik vajon a Milanba, az Arsenalba, a Real Madridba vagy melyik másik topligás klubhoz szerződik majd.

Emlékszel, apa, amikor a 2002-es világbajnokság után kértem egy Ronaldo-mezt? De már nem volt. Elfogyott. Kaptam helyette egy kék-fehér, hetes számmal ellátott dresszt.

Hát ez?

Kiprich – felelted.

Kiprich? Ő meg kicsoda?

Az én hősöm – mondtad.

A te magyar hősöd. Azt hiszem, most újra vannak hőseink, apa. Ott vagyunk megint az Eb-n, sőt, az NL-ben a 16 legjobb európai csapat között, a Fradi a BL-ben, Détári Lajos után pedig ismét van egy világklasszisunk. Mert Szoboszlai egyértelműen az. Egy csiszolatlan gyémánt, aki már egyre fényesebben csillog.

Labdarúgás és magyar futball. Ez most már nem csak egy egyéjszakás kaland. Ez már lassan ismét házasság.

Most már tudom, miről meséltél, apa.

(Borítókép: A magyar válogatott a törökök legyőzése után. Fotó: Czerkl Gábor/Index)