Index Vakbarát Hírportál

A Liverpool hazai szériája meg sem közelíti a Real Madridét

2020. november 24., kedd 14:42

A Liverpool a hétvégén 3–0-ra legyőzte a Leicester Cityt, ezzel hatvannégy mérkőzésre duzzadt veretlenségi szériája hazai pályán a bajnokságban. Ez már önmagában is fantasztikus teljesítmény, azonban akad néhány együttes, amelyek bőven felülmúlják a „vörösöket''. Ezeket gyűjtöttük össze.

Közel ezer napja nem kapott ki otthon a Liverpool a Premier League-ben. 2017 áprilisában a Crystal Palace volt az az együttes, amelyik legutóbb győzelmet tudott aratni az Anfield Roadon. Ez a több mint három és fél év még így is messze elmarad a csúcstartó Real Madrid nyolcéves sorozatától. A Onefootball összeszedte azt a tíz csapatot, melyek a legtovább maradt veretlenek hazai pályán a saját bajnokságukban.

Porto (2008–2014)

A portugál együttes 2008 és 2014 között nem talált legyőzőre hazai pályán. Ez 81 mérkőzést jelent, amiből 70-et meg is nyertek. Ebben az időszakban négyszer hódították el a portugál bajnoki címet.

Panathinaikosz (1973–1978)

A Panathinaikosz az 1970-es évek közepén kapott szárnyra. Vitathatatlan érdemei vannak ebben Puskás Ferencnek, aki edzőként komoly hatást gyakorolt a görög csapatra. Irányításával vette kezdetét a sikerszéria, amit Aymoré Moreira tovább folytatott. Végül 85 meccset hozott le a gárda vereség nélkül hazai pályán a görög ligában.

Chelsea (2004–2008)

José Mourinho a Portóval elért sikerei után a Chelsea-nél sem lassított. Ameddig ő volt a menedzser, a kékek egyszer sem kaptak ki bajnokin a Stamford Bridge-en. 2008 októberében a Luiz Felipe Scolari irányította Chelsea Xabi Alonso korai gólja miatt kapott ki, így megszakadt az 1462 napig tartó sorozat.

Torino (1943–1949)

A Grande Torino 1943–1949 között ötször nyerte meg a Serie A-t. Egyeduralmukat nem vereség akasztotta meg, hanem egy szörnyű tragédia. 1949. május 4-én a csapatot szállító repülő lezuhant a Superga-hegynél. Egy játékos kivételével – aki sérülés miatt nem utazott – mindenki életét vesztette. Hihetetlen teljesítmény, hogy a katasztrófa után 1949-ben még hét mérkőzést tudott nyerni a csapat.

Spartak Trnava (1968–1974)

A nagyszombati klub a hatvanas években élte fénykorát. Hazai pályán hat évig nem talált legyőzőre a szlovákiai alakulat, így azokban az időkben joggal tartották Európa egyik legjobbjának. 1968 és 1974 között ötször lettek bajnokok.

Cobreloa (1979–1985)

A chilei klub 91 mérkőzésen maradt veretlen hazája bajnokságában házigazdaként. A Cobreloa tartja Dél-Amerikában a leghosszabb veretlenségi szériát.

Nantes (1976–1981)

Hiába voltak a történelem során erős francia csapatok, a Nantes rekordjától ők is messze járnak. A „kanárik” 1768 napig nem kaptak ki hazai pályán a bajnokságban. Az akkori edző, Jean Vincent később arról beszélt, hogy egy a városban élő elefántcsontparti rajongó homokot ajándékozott neki. A zsák homokon egy cetli volt, miszerint az véd a vereségek ellen. Közel öt évig be is vált a varázslat.

PSV (1983–1989)

A holland bajnokság első hat veretlenségi rekordja közül hármat a PSV birtokol. 1983–1989-ig tartott a leghosszabb hazai vereség nélküli időszaka a klubnak. Ebben az időben a jelenleg a Barcelona vezetőedzőjeként dolgozó Ronald Koeman is erősítette azt a csapatot, amely 1988-ban BEK-et is nyert.

Crvena zvezda (1998–2004)

A Crvena zvezda stadionját tartják Európa egyik legfélelmetesebb létesítményének. Aki 1998 augusztusától 2004 augusztusáig a Marakanaba látogatott, az biztosan pontokat veszített. Ez a 96 bajnoki mérkőzés még így is jócskán alulmarad az első helyezettel szemben.

Real Madrid (1957–1965)

Természetesen a Real Madrid rendelkezik hazai pályán a leghosszabb bajnoki veretlenségi szériával. A „királyi gárda” 1957–1965-ig egyszerűen megállíthatatlan volt. Akkoriban olyan nevek alkották a csapatot mint Puskás Ferenc, Alfredo Di Stéfano, vagy Paco Gento. Ezt a 121 mérkőzéses rekordot valószínűleg sokáig nem fogják megdönteni.

(Borítókép: a Liverpool játékosai gólt ünnepelnek a hétvégi, Leicester City elleni bajnokin. Fotó: Jon Super/AFP)

Rovatok