Index Vakbarát Hírportál

Csütörtökön helyezik végső nyugalomra Diego Maradonát

2020. november 26., csütörtök 16:04

Csütörtökön (ma) lesz a szerdán elhunyt Diego Maradona temetése Buenos Aires északnyugati külvárosában.

Sebastián Sanchi, a néhai világklasszis labdarúgó szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta, Maradonát a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőben helyezik örök nyugalomra, ahova a szüleit is temették. Minden idők egyik legjobb futballistája szerdán, 60 éves korában távozott az élők sorából, a halálát – és ezt a boncolás is megerősítette – szívroham okozta.

Koporsóját a Buenos Aires-i elnöki palotában ravatalozták fel, ahol csütörtökön napközben szurkolók tízezrei rótták le kegyeletüket. Alberto Fernández argentin köztársasági elnök szerdán háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, az elhunyt családja azonban azt kérte, hogy a ravatalozás ne tartson ilyen hosszú ideig.

Halálhírére tisztelői a főváros központjában álló jelképhez, az obeliszkhez, illetve a Boca Juniors stadionjához, a Bombonerához vonultak, ott emlékeztek rá. A részvétnyilvánítások folyamatosan érkeznek a világ minden részéről.

A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött.

(Borítókép: Filippo Monteforte/AFP)

Rovatok