Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik mesterhármasával nyert a Salzburg

2020. november 28., szombat 18:55

Az osztrák Bundesliga 9. fordulójában a címvédő Red Bull Salzburg 8–2-re győzött a St. Pölten otthonában.

Kifejezetten rossz formában érkezett a találkozóra a Salzburg, amely eddig nem nyert tétmérkőzést novemberben: a Bajnokok Ligájában kétszer is kikapott a címvédő Bayern Münchentől, az osztrák bajnokságban pedig a Rapid Wien elleni idegenbeli 1–1 mellett egy otthoni, Sturm Graz-cal szemben szemben elszenvedett 1–3-as vereség volt a mérleg.

Jesse Marsch együttese elszántan kezdte a találkozót, 25 perc után már négy góllal vezetett. A gólgyártást Mergim Berisha kezdte meg a 7. percben, majd jött Szoboszlai Dominik, aki a 13. és a 25. percben is eredményes volt, mindkétszer büntetőből. Közte Karim Adeyemi is szerzett egy gólt a 22. percben.

Nem sokkal később szépítettek a hazaiak, így 1–4-gyel ért véget az első félidő. 

Aztán az 52. percben ismét Szoboszlai köszönt be, ezúttal akcióból, megszerezve harmadik gólját a találkozón.

Majd jött egy újabb hazai gól, amire a csereként beállt Sekou Koita válaszolt, méghozzá hárommal, kialakítva a 2–8-as végeredményt.

A Salzburg a nem túl fényes november ellenére is vezeti az osztrák bajnokságot.

Rovatok