Index Vakbarát Hírportál

Megvan Pintér Attila első győzelme a Mezőkövesd kispadján

2020. november 29., vasárnap 16:12

A Mezőkövesd 2–1-re legyőzte vasárnap a vendég Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

Mindkét csapat kifejezetten lendületesen és gólra törő, támadó futballal kezdett. Helyzetek adódtak itt is, ott is a hószállingózás közepette, de igazán nagy bravúrt Szappanosnak kellett bemutatnia. A lehetőségek ellenére gól csak egy Jurinával szemben elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőből született. A játékrész második felében sem esett vissza az iram, de ekkor kevesebb veszélyes szituáció alakult ki a kapuk előtt, valamelyest a mezőkövesdi beadások okoztak nehéz pillanatokat a vendégvédelemnek.

A második félidőt a hátrányban lévő Diósgyőr kezdte jobban, a Mezőkövesd pedig inkább a szervezett védekezésre összpontosított. A miskolci csapatnak megvoltak a lehetőségei, de Szappanos több bravúrral megakadályozta az egyenlítést. A DVTK kihagyott helyzetei megbosszulták magukat a hajrában, amikor a csereként beállt Szerderov egy fejes góllal eldöntötte a három pont sorsát, ezt követően a piros-fehérek erejéből már csak a szépítésre futotta.

A hazaiak sikerükkel lezárták hét kör óta tartó nyeretlenségi sorozatukat, és elmozdultak a sereghajtó pozícióból, a kispadon pedig november 11-i kinevezése után megszerezte első győzelmét Pintér Attila korábbi szövetségi kapitány.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 2–1 (1–0)
Mezőkövesd, zárt kapus, v.: Iványi
gólszerzők: Cseri (21., 11-esből), Szerderov (84.), illetve Drazics (91., 11-esből)
sárga lap: Pillár (24.), Széles (40.), Cseri (45+3.), Katanec (66.), illetve Karan (20.), Danilovics (25.), Hasani (86.)

Mezőkövesd Zsóry FC:
Szappanos – Farkas D., Szeles, Pillár, Vadnai (Vajda, 55.) – Besirovic, Berecz, Katanec, Cseri (Martic, 81.) – Jurina (Vutov, 65.), Nagy D. (Szerderov, 55.)

Diósgyőri VTK:
Danilovics – Polgár, Hegedűs, Karan (Szűcs K., 33.) – Sesztakov (Pedro, 76.), Augusto, Iszlai (Ivanovszki, 73.), Márkvárt, Memolla – Drazics, Hasani

(MTI)

Rovatok