Pisont István váltja Bódog Tamást a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Budapest Honvéd vezetőedzői posztján.
A kispesti klub hétfőn a honlapján közölte, hogy
a „következő fordulókban” a csapat korábbi kiváló labdarúgója irányít, aki az előző szezonban az olasz Giuseppe Sannino távozása után volt már beugró vezetőedző a gárdánál, mellyel Magyar Kupát nyert.
Bódog Tamás a nyáron érkezett Kispestre, a csapat irányítói vasárnap, az MTK elleni 2–2-es döntetlent követően menesztették őt.
A honlap felidézte,
hogy Pisont 2017 tavaszán tért vissza edzőként a Budapest Honvédhoz,
a második csapat trénereként dolgozott, ebben a kiírásban pedig Bódog segítője volt eddig.
A Honvédnak mindössze két győzelme van a bajnokság mostani szezonjában, és 10 ponttal áll a 12 csapatos mezőny utolsó helyén.
(Borítókép: Illyés Tibor / MTI)