Index Vakbarát Hírportál

Benzema továbbfejelte a Real Madridot a Bajnokok Ligájában

2020. december 9., szerda 23:01

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó játéknapjának egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy a Manchester United keddi kiesése után búcsúzik-e újabb hasonlóan nagy múltú együttes, a Real Madrid. Bár az eddig remeklő Mönchendladbach nem tűnt könnyű ellenfélnek, Zinédine Zidane csapata végig kontrollálta a meccset, esélyt sem adott a németeknek és 2–0-s győzelmével végül csoportgyőztesként jutott tovább.

Real Madrid–Mönchengladbach 2–0

A B-csoportban az utolsó forduló előtt minden kérdés teljesen nyitott volt, mind a négy csapat továbbjuthatott és ki is eshetett. A Real Madridnak mindenképpen győznie kellett a Mönchengladbach ellen, ennek megfelelően alaposan bekezdett Zinédine Zidane csapata és

már a 9. percben megszerezte a vezetést Karim Benzema fejesével.

A francia támadó ráadásul illusztris társasághoz csatlakozott, ez volt az 50. gólja a csoportkörben, amely eddig rajta kívül csak Lionel Messinek, Cristiano Ronaldónak, Raúlnak és Ruud van Nistelrooynak sikerült.

A németek viszonylag korán válaszolhattak volna, a BL-ben eddig ötször eredményes házi gólkirály, Alassane Plea azonban mellé gurította ziccerét a 22. percben. Ez pedig súlyosan megbosszulta magát, nem sokkal később ugyanis 

Benzema megint teljesen üresen maradt a 16-oson belül, ő pedig köszönte szépen és befejelte saját maga és csapata második gólját is.

A szünet előtt még Modric is betalált, ám a támadás során Raphael Varane lesen volt, így a VAR segítségével érvénytelenítették a gólt, ám így is magabiztos előnyben mehettek pihenőre a madridiak.

A második játékrészre két új embert küldött pályára a németek edzője, Marco Rose és némileg stabilizálódott is a vendégek játéka. Olyannyira, hogy

az 57. percben Plea szépíthetett volna, de ezúttal is mellé lőtt,

ráadásul lesről, így ezt a gólt is annullálták volna.

A 71. percben lezárhatta volna a meccset a Real, 

Sergio Ramos fejesét óriási bravúrral védte Yann Sommer, a kipattanót pedig Benzema a felső kapufára bombázta.

A folytatásban még Lucas Vázquez is lőtt egy kapufát, a vendégeknél nyoma sem látszott annak a támadófutballnak, amit az előző meccseken mutattak. Az eredmény pedig a lefújásig nem változott, a Real Madrid 2–0-ra nyert, így ott van a legjobb 16 között - s mint később kiderült, a vereség ellenére a 'Gladbach is...

Inter–Sahtar Donyeck 0–0

A csoport másik találkozóján egy esetleges győzelemmel a Real-meccs eredményének alakulásától függően mindkét alakulat életben tarthatta továbbjutási esélyeit, a vereség azonban biztos kiesést jelentett volna az olasz és az ukrán csapatnak is.

Ennek megfelelően az első félidőben a biztonságra törekedtek az együttesek, a milánóiak azonban így is eljutottak két nagy lehetőségig:

Lautaro Martínez azonban a keresztlécet lőtte telibe,

egy szöglet utáni kavarodást pedig Stefan de Vrij és Roberto Gagliardini sem tudott gólra váltani.

Fordulás után is a milánóiak maradtak támadásban, 

Romelu Lukaku pedig Marcelo Brozovic tanári beadásából szerezhetett volna vezetést, ám Anatolij Trubin a nap egyik legnagyobb védését bemutatva hárított.

A Sahtar első igazán komoly lehetőségére a 64. percig kellett várni, ekkor egy létszámfölényes kontra végén Tete önző volt, passz helyett lőtt, Handanovic azonban védett, a kipattanót pedig fölé vágták az ukránok.

A hajrában még Alexis Sáncheznek volt egy fejese, amely fölé szállt, 

Christian Eriksen 92. percben leadott lövését pedig Trubin a léc alól ütötte szögletre.

Végül 98 (!) percig tartott a találkozó, gól azonban nem született, így 

a Sahtar szerezte meg a csoport harmadik helyét és tavasszal az Európa-ligában folytathatja.

Ami a többi mérkőzést illeti, a címvédő Bayern München a Lokomotiv Moszkva, a Manchester City az Olympique Marseille, a Porto pedig az Olimpiakosz Pireusz ellen nyert magabiztosan.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

A csoport:

Bayern München (német)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 2-0 (0-0)

gól: Süle (63.), Choupo-Moting (80.)

Salzburg (osztrák) Atlético Madrid (spanyol) 0-2 (0-1)

gól: Hermoso (39.), Carrasco (86.)

A csoport végeredménye: 1. Bayern München 16, 2. Atlético Madrid 9, 3. Salzburg 4, 4. Lokomotiv Moszkva 3

B csoport:

Internazionale (olasz) Sahtar Donyeck (ukrán) 0-0

Real Madrid (spanyol) Borussia Mönchengladbach (német) 2-0 (2-0)

gól: Benzema (9., 32.)

A csoport végeredménye: 1. Real Madrid 10, 2. Borussia Mönchengladbach 8, 3. Sahtar Donyeck 8, 4. Internazionale 6

C csoport:

Olimpiakosz (görög) FC Porto (portugál) 0-2 (0-1)

gól: Otvio (10., 11-esből), Uribe (77.)

kiállítva: Semedo (79., Olimpiakosz)

Manchester City (angol) Olympique Marseille (francia) 3-0 (0-0)

gól: Torres (48.), Agüero (77.), Sterling (90.)

A csoport végeredménye: 1. Manchester City 16 pont, 2. FC Porto 13, 3. Olimpiakosz 3, 4. Olympique Marseille 3

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.

A kora esti mérkőzésekről ide kattintva olvashatnak részletesen.

Kialakult tehát a nyolcaddöntő mezőnye, amely a következő:

csoportelsők: Bayern München (címvédő, német), Borussia Dortmund (német), FC Liverpool (angol), Chelsea (angol), Manchester City (angol), Real Madrid (spanyol), Juventus (olasz) Paris Saint-Germain (francia)

csoportmásodikok: FC Barcelona (spanyol), Sevilla (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), RB Leipzig (német), Borussia Mönchengladbach (német), Lazio (olasz), Atalanta (olasz), FC Porto (portugál)

A nyolcaddöntő sorsolását jövő hétfőn, december 14-én rendezik Nyonban.

(Borítókép: Pierre-Philippe Marcou/AFP)

Rovatok