Index Vakbarát Hírportál

Pochettino Párizsba vinné Messit

2020. december 26., szombat 16:28

A Paris Saint-Germain labdarúgócsapat vezetőedzői posztjának várományosa, az argentin Mauricio Pochettino azt mondta: kinevezését követően tüstént nekilátna, hogy honfitársát, Lionel Messit Barcelonából Párizsba csábítsa át.

A szakember ez irányú törekvéséről a Le Parisien francia újság írt, a legesélyesebb jelöltnek nevezve Pochettinót, aki Thomas Tuchel helyére léphet. 

A német vezetőedzőt a sajtó szerint menesztették, bár a klub ezt hivatalosan még nem erősítette meg.

Pochettino 2001 és 2003 között játékosa volt a Paris Saint-Germainnek. A 48 éves tréner irányította Spanyolországban az Espanyol, Angliában pedig a Southampton és a Tottenham Hotspur együttesét is, 

utóbbival 2019-ben BL-döntőbe jutott, ahol 2–0-ra alulmaradt a Liverpoollal szemben.

A következő ősszel viszont gyengén teljesítettek a londoniak a bajnokságban, ezért Pochettinónak 2019 november közepén távoznia kellett a kispadról.

A 33 éves Messi szerződése a szezon végén lejár az FC Barcelonánál, amelyet 2004 óta szolgál, s bár a csapatkapitány nemrég „hűségnyilatkozatot” tett katalán nevelőegyüttese mellett, tartják magukat a feltételezések, hogy a hatszoros aranylabdás argentin jövő nyáron mégis klubot vált, és csatlakozhat a PSG-hez.

(Borítókép: tribuna.com)

Rovatok