Index Vakbarát Hírportál

Orosz Pál: A Ferencváros méltóképpen képviselte a magyar labdarúgást

2020. december 9., szerda 18:29

Orosz Pál szerint a Ferencváros méltóképpen képviselte a magyar labdarúgást a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornának adott interjújában emellett arról is beszélt, hatalmas öröm volt, hogy ilyen nagy klubok ellen játszhatott a csapat. Hozzátette,

a keddi zárófordulóban a Dinamo Kijev otthonában elszenvedett 1-0-s vereség miatt lehet csak bennük némi hiányérzet,

hiszen még ha papíron az ukránok is voltak esélyesebbek, a zöld-fehérek kifejezetten jól játszottak, megvoltak a lehetőségeik és győzelemmel megszerezhették volna az Európa-liga-szereplést érő harmadik helyet a csoportban.

Orosz Pál megjegyezte, a legnagyobb élmény a Juventus elleni idegenbeli összecsapás volt, melyen vezetett a gárda és a 92. percig döntetlenre állt, amikor Alvaro Morata megszerezte a győzelmet a hazaiaknak.

Ott elhúztuk a saját orrunk előtt a mézes madzagot, de a végén jött a hidegzuhany. Persze hatalmas élmény volt a Dinamo Kijev elleni hazai döntetlen is, ahol kétgólos hátrányból állt fel a csapat

- tette hozzá.

Orosz Pál ezúttal is megjegyezte, 

hátterét tekintve a Ferencváros továbbra is egy olyan csapat, amely az Európa-liga csoportkörében lehet érdekelt,

ugyanakkor hozzátette, hogy "evés közben jön meg az étvágy". Mint mondta, ahhoz azonban, hogy ez elérhető legyen, először meg kell nyerni a magyar bajnokságot.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint a Ferencvárost azok után, hogy tavaly az Európa-liga, idén pedig a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, újra komolyan veszik, 

a következő cél pedig az, hogy ahová most visszakerült, ott meg is ragadjon.

A beszélgetésben szóba került, hogy a BL-szereplés után több játékosnak is akadhat majd kérője az átigazolási szezonban. Ezzel kapcsolatban a sportvezető elmondta,

ha olyan ajánlat érkezik, amellyel a futballista és a klub is jól járhat, illetve lehetőség van a minőségi pótlásra, akkor el kell gondolkozni, hiszen a labdarúgás manapság már üzlet is.

Orosz Pál megjegyezte, a BL-szereplés az egész magyar futball és a Ferencváros minden szereplőjének a sikere, jelenleg pedig olyan jó a "csillagok állása" a klubnál, hogy ezen az úton kell tovább dolgozniuk.

A zöld-fehérek 25 év szünet után szerepeltek ismét a BL főtábláján, és végül egy pontot szerezve a negyedik helyen végeztek a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev mögött.

(Borítókép: Czerkl Gábor/Index)

Rovatok