Mezey György, a magyar futball élő legendája, talán azt is mondhatjuk, egy dicsőséges, de ellentmondásos korszak mementója, 79 évesen is ugyanolyan szenvedélyesen kíséri figyelemmel a labdarúgás történéseit, mint a nyolcvanas évek derekán, amikor a válogatottat az európai ranglista csúcsára kormányozta. Kollégája, Marco Rossi eredményeiről a legnagyobb elismerés hangján beszélt az Indexnek adott exkluzív interjúban.
Mit szól a válogatott idei szerepléséhez? Elég öreg vagyok hozzá, hogy az ön válogatottjának az 1985-1986-os menetelése jusson eszembe...
Más ez a szituáció. Lehet valaki ilyen vagy olyan beállítottságú, az tény, hogy az a rengeteg pénz és energia, amit a magyar futballba invesztáltak, most megtérült. Mert ha kimegy most valaki egy mérkőzésre az ország bármelyik nagyvárosában, az ezt állapítja meg.
Úgy érzi magát a szurkoló – már ha nem zárt kapus a meccs –, legalábbis az infrastruktúrát illetően, mintha Párizsban, Münchenben vagy Dortmundban lenne mérkőzésen.
Remek komfortérzete van, gyönyörű a stadion, nem egy libalegelőn érzi magát, ahol eleve nincs kedve futballt nézni. Ez már önmagában óriási dolog. A másik: az is természetes, hogy előbb vagy utóbb be kellett következnie a sikernek. Figyelem: mindezt politikai meggyőződéstől függetlenül mondom! Mert az élcsapatok gazdasági, pénzügyi hátterét rendbe tették. Nincs már az a szörnyű tartozok, kölcsönkérek, adok-kapok, egyik napról a másikra élek világ, ma már stabil a klubok gazdálkodása. A harmadik: Marco Rossiék nagyon jó érzékkel nyúltak a szakmai lehetőségekhez. Olykor a szerencsével sem hadilábon állva az Eb-továbbjutás és a Nemzetek Ligája-csoportgyőzelem remekül összejött. De még itt nincs vége. Van már egy nagyon ütőképes élcsapatunk, amelyik nemcsak hogy szépen és jól, hanem nagyon eredményesen is futballozik. Külföldön és Magyarországon, idegenben és hazai pályán is – ez a Fradi. Nyilvánvaló, hogy a Ferencváros példáját követni kellene, de ez nem egyszerű egy ilyen kis piacon, mint a magyar.
A mostani Fradi nem emlékezteti önt a nyolcvanas évek Honvédjára?
Értse meg, semmit nem lehet összehasonlítani a múlttal! Aki erre törekszik, az komolytalan, tévúton jár. Az egy teljesen más világ volt, a pártállami körülmények között egy olyan kiemelkedő csapatot felépíteni, mint a Honvéd, egészen másféle feladat volt, mint ma megszervezni az ütőképes Fradit. Ez most egy teljesen eltérő helyzet. Csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni mindarról, ami a válogatott környékén történik, mert valóban éltek a lehetőséggel.
Ha önnek ilyen lehetőségei lettek volna annak idején, mint manapság Marco Rossinak vagy Szergej Rebrovnak, akkor még annál is többre juthattunk volna, mint ameddig eljutottunk harmincvalahány évvel ezelőtt? Mert azért mégiscsak Magyarország vezette az 1985-ös európai ranglsitát.
Egyenesen és őszintén kell beszélnünk, ez mindig is a vesszőparipám volt. Akkor is éltünk a lehetőségekkel, a válogatott és a Honvéd is megkapta az akkori körülmények között a maximumot. És ezekkel a lehetőségekkel éltünk is. De az egy teljesen más dolog volt. A dédelgetett csapatoknak – a válogatottnak és a Honvédnak – akkor is mindent megadtak. Itt egyetlenegy gondot látok, amit én sokkal komolyabban veszek, mint sokan mások, mégpedig az utánpótlás kérdését.
SAJNOS, AZ AKADÉMIAI RENDSZER EBBEN A FORMÁBAN NEM SIKERES.
Át kellene ezt gondolni, mert így, ahogy most van, nem tölti be azt a funkciót, amit a magyar futballban be kellene töltenie. Ennyi.
Ön szerint az baj, hogy jelenleg tele van a magyar NB I jobb-rosszabb légiósokkal, szemben a nyolcvanas évek színmagyar élvonalával?
Ezt sem lehet összehasonlítani. Manapság élnek a lehetőségeikkel, akiknek megvan erre az anyagi háttere, hozzák azokat a futballistákat, akik szerintük többet tudnak produkálni, mint a rendelkezésre álló magyarok. Ez így megy az egész világon. A világnak ez lett a rendje. Van, akinek ez tetszik, van, akinek nem. Van, aki ezt nem bírja elviselni, mások meg tudomásul veszik.
Most, amikor beszélgetünk, pár órás a hír: Szoboszlai Dominik Lipcsébe szerződött a német Bundesliga egyik élcsapatához. Jó helyre igazolt?
Ez egy rendkívül érdekes és fogós kérdés. Nyilván, akik körülötte vannak és adják a szaktanácsokat neki, számba vettek minden tényezőt, lehetőséget. Hogy miért így döntöttek, nem tudom. Nekem jobban tetszett volna egy nevesebb, komolyabb csapat, illetve, nem így fogalmazok: talán márkásabb, nagyobb múltú. Mert a Lipcse azért ott van a csúcson, elődöntőt játszott a Bajnokok Ligájában, de a magyar szurkoló szemében nem Real Madrid vagy Arsenal, Milan. Nyilván ezt végiggondolták, de én szerettem volna, ha tradicionálisabb klubhoz szerződik.
Lehet párhuzamot vonni Détári Lajos és Szoboszlai Dominik között?
Nem, semmilyen vonatkozásban. Soha senki között. Még az egy korban élő és játszó futballisták, például Messi és Ronaldo között sem. Két különböző világ, két különböző egyéniség.
Erőltetett dolog lenne Détári és Szoboszlai között párhuzamot vonni.
Rossit ismeri személyesen?
Igen, ismerem. Csak a maximális elismerés hangján tudok beszélni róla, élni tudott azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a magyar futball és még inkább a magyar futball háttere a rendelkezésére bocsátott. Kihozta a lehetőségeiből a maximumot. Ennél többet egy edző nem tud tenni. Le a kalappal előtte. Nyilván elismerés illeti meg a segítőit, az MLSZ-t, mindazokat, akik a feltételeket biztosították, nem akarom lefutni a tiszteletköröket, de ez az igazság.
Rossi élt a lehetőségekkel, hozzátette mindazt, amit a habitusával, az olasz futballban megszerzett tudásával hozzá lehetett tenni.
Csak a legnagyobb dicséret hangján tudok beszélni róla. Nemcsak az eredményei okán – mert az eredmény sokszor a szerencsén is múlik –, hanem mert jól kezelte az óhatatlanul adódó konfliktusokat, és csak ismételni tudom magamat: élt a lehetőséggel.
Milyen kifutása, jövője van ennek a mostani magyar válogatottnak?
Fogalmam sincs, ez az a kérdés, amire nem lehet válaszolni.
Tartja még a kapcsolatot a régi játékosaival, edzőtársaival, barátaival?
Hogyne, éppen most megyek meglátogatni Egervári Sanyit. (Aki Mezey segítője, pályaedzője volt a válogatottnál – a szerk.) A játékosok közül a régi honvédosokkal, például Kovács Ervinnel tartom a kapcsolatot; akikkel, úgymond, egy húron pendülünk, néha össze is jövünk, de hát az élet elsodort bennünket egymás mellől. A kollégák közül pedig azokkal, akiket nagyon nagyra értékelek, még akkor is, ha pillanatnyilag partvonalon kívül vannak, például Kuttor Attilával. Pontosan ismerjük egymás futballról alkotott véleményét. Nagyon örülök annak is, hogy a magyar futballba pezsgést hoztak a külföldi edzők.
Mit szól Pintér Attila mezőkövesdi sikereihez? Megosztó figura, de nagyon összekapta a borsodiakat.
Pintérben van egy jókora adag eltökéltség, szakmai tudás, mert anélkül mit sem ér az eltökéltség, és hozza azokat az eredményeket, amelyeket elvárnak tőle. Ez becsülendő. De Bognár Gyuriról ugyanez a véleményem, nagyon örülök a magyar edzők sikereinek. A Paks remek meccset játszott a minap a Fradival, függetlenül attól, hogy ki kinek drukkolt.
Van olyan újságíró barátom, aki váltig állítja: ha Mezey György újra csatasorba állna, még most, 79 évesen is a legjobb magyar edző lenne...
Nagyon hízelgő ez a vélekedés, de ennek nincs semmi realitása. Ez a mai világ már nem nekem való. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne nézném nagy érdeklődéssel, és nem annyira szurkoló, mint inkább a szakember szemével azt, ami a világ és Magyarország futballjában történik.
A szenvedélyem a régi, nem tudok kibújni a bőrömből, mindegyik meccshez lenne hozzáfűznivalóm.
Még az is előfordul, hogy üzenek egy-egy kollégának, hogy legközelebb mire ügyeljen...
Jó néven veszik?
A magam udvarias módján teszem mindezt. Nem úgy, hogy figyelj ide, ezt most jól elbaltáztad! De van ilyen is, lehetne olykor ezt is mondani, mert az ember utólag pontosan tudja, hogy mit rontott el.
Csak Mexikóra ne kérdezzen rá! Mert nekem Irapuato még most is ugyanolyan zavaros, mint harmincnégy éve volt.
(Borítókép: A Videoton labdarúgói a magasba emelik Mezey Györgyöt, a csapat vezetőedzőjét, miután a csapat megszerezte története első bajnoki címét. A Videoton a Monicomp Liga 28. fordulójában 3-1-re legyőzte a Kaposvári Rákóczit a székesfehérvári Sóstói Stadionban, így nyolcpontos előnye a második Pakssal szemben behozhatatlanná vált két fordulóval a bajnokság vége előtt. Fotó: Kovács Tamás / MTI)