Index Vakbarát Hírportál

A City 15 perc alatt lerendezte a Chelsea elleni rangadót

2021. január 3., vasárnap 19:46

Az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnap esti rangadóján a koronavírus-járvány miatt kulcsembereit nélkülöző Manchester City meglepően könnyedén, 3–1-re nyert az egyre mélyebb gödörben lévő Chelsea ellen.

Pedig Frank Lampard együttese kezdte jobban a rangadót, az első negyedóra a londoniaké volt, ám igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak. Ezt követően átvette a játék irányítását Pep Guardiola csapata, 

sőt a 18. percben Ilkay Gündogan találatával a vezetést is megszerezte.

Még fel sem ocsúdhattak a bekapott gól után a kékek, azonnal jött a következő: 

Kevin de Bruyne passza után Phil Foden duplázta meg a vendégek előnyét. A padlón lévő Chelsea-ben aztán egy kontra végén De Bruyne forgatta meg a kést a 32. percben,

a lényegi kérdéseket tehát egy félidő alatt lerendezte a City, amelynek keretéből a koronavírus-járvány miatt olyan alapemberek hiányoztak, mint Éderson, Kyle Walker, vagy éppen Gabriel Jesús.

A második félidőben a vezetés tudatában a manchesteriek magabiztosan futballoztak, Lampard pedig bár cserékkel is próbált frissíteni csapatán, nem tudtak mit kezdeni a City stabil lábakon álló védelmével. 

A 92. percben legalább a szépítés összejött, Callum Hudson-Odoi szerezte a Chelsea becsületgólját.

Premier League, 17. forduló:

Chelsea–Manchester City 1 3 (0 3)

korábban:

Newcastle United–Leicester City 12 (00)

szombaton játszották:

West Bromwich AlbionArsenal 04 (02)

Brighton-Wolverhampton Wanderers 33 (13)

Crystal PalaceSheffield United 20 (20)

Tottenham HotspursLeeds United 30 (20)

pénteken játszották:

Manchester United–Aston Villa 21 (10)

Everton-West Ham United 01 (00)

hétfőn játsszák:

SouthamptonFC Liverpool 21.00

A vasárnapra kiírt Burnley-Fulham mérkőzést elhalasztották.

A tabella:

1. Liverpool 16 37-20 33 pont

2. Manchester United 16 33-24 33

3. Leicester City 17 31-21 32

4. Tottenham Hotspur 16 29-15 29

5. Manchester City 15 24-13 29

6. Everton 16 26-20 29

7. Aston Villa 15 29-16 26

8. Chelsea 17 32-21 26

9. Southampton 16 25-19 26

10. West Ham United 17 24-21 26

11. Arsenal 17 20-19 23

12. Leeds United 17 30-33 23

13. Wolverhampton Wanderers 17 18-24 22

14. Crystal Palace 17 22-29 22

15. Newcastle United 16 18-26 19

16. Burnley 15 9-20 16

17. Brighton 17 21-28 14

18. Fulham 15 13-23 11

19. West Bromwich Albion 17 11-39 8

20. Sheffield United 17 8-29 2

(Borítókép: Shaun Botterill/AFP)

 

Rovatok