Index Vakbarát Hírportál

Lampard nem aggódik a rá nehezedő nyomás miatt

2021. január 4., hétfő 16:01

Egyre inkább veszélyben van Frank Lampard állása, akinek csapata, a Chelsea a legutóbbi hat mérkőzéséből négyet elveszített a labdarúgó Premier League-ben.

A londoni együttes vasárnap otthon kapott ki 3–1-re a Manchester Citytől, és 17 forduló után csak a nyolcadik helyen áll.

A 42 éves Lampard az első idényében úgy végzett a negyedikként alakulatával az angol élvonalban, hogy a klubra kirótt büntetés miatt nem igazolhatott játékosokat. Az újabb szezonra viszont komoly erősítések érkeztek, a Chelsea megszerezte Kai Havertzet, Timo Wernert, Ben Chilwellt és Hakim Zijest, ennek ellenére egyelőre hullámzó a csapat teljesítménye. Pár hete még a bajnokesélyesek között emlegették, a helyzet azonban gyorsan megváltozott.

Lampard játékosként számos edzőt látott jönni és menni a Chelsea-nél, így tisztában van vele, hogy a klub gólrekordereként sem érinthetetlen. Ezzel együtt egyelőre nem tart az esetleges menesztésétől.

„Nem aggódom” – szögezte le a rá nehezedő nyomásra utalva a vezetőedző.

Számítottam rá, hogy lesznek nehezebb időszakaink ebben az évben. Ezt mondtam már akkor is, amikor legyőztük a Leedset és mindenki a bajnokesélyesek közé sorolt bennünket. Én tisztában vagyok vele, hogy ez nem jön ilyen könnyen. Tudom, hogy hol tartunk most

– fogalmazott Lampard, akinek az edzői kinevezése a 14. volt azóta, hogy Roman Abramovics a tulajdonos.

Szakértők szerint nem valószínű, hogy a Chelsea vezetősége pánikba esik és ajtót mutat Lampardnak, de az biztos, hogy a csapatnak mihamarabb újra magasabb hőfokon kellene égnie.

Egy hónapja még arról kérdeztek, új szerződést írok-e alá, most pedig már másról beszélnek az emberek, mert egy rövid, sűrű időszakban elvesztettünk négy mérkőzést

– mondta a szakember, hozzátéve, hogy a nyomás folyamatosan nagy ebben a munkakörben, melyben akadnak nehéz pillanatok. 

Nem úgy vágtam bele, hogy ezzel ne lettem volna tisztában. Nekem az a dolgom, hogy folytassam a munkám

– hangoztatta.

Egyúttal rámutatott arra, hogy Havertz és Werner egyelőre még mindig az alkalmazkodás időszakában van, több idő kell nekik ahhoz, hogy felvegyék a Premier League ritmusát. Ugyanakkor megértőnek mutatkozott a kritikákkal kapcsolatban.

Értem én ezt, mivel hosszú ideig itt játszottam. Tudom, hogy ha rövid időn belül elveszítesz pár mérkőzést, mindenki feléd fordul és kérdéseket tesz fel

– mondta.

(MTI)

Rovatok