Index Vakbarát Hírportál

Ennyi volt, visszavonult Wayne Rooney

2021. január 15., péntek 15:39

Befejezte pályafutását, és legutóbbi klubja, a Derby County labdarúgócsapatának vezetőedzője lett Wayne Rooney.

A 35 éves támadó az angol másodosztályban szereplő együttes honlapja szerint két és fél évre szóló szerződést írt alá, azaz 2023 nyaráig irányíthatja a Derbyt. Rooney november, azaz Phillip Cocu távozása óta megbízott vezetőedzőként ült a csapat kispadján, amelynek még játékosa is volt. Eddigi mérlege kilenc mérkőzésen három győzelem, négy döntetlen és két vereség.

Amikor visszatértem az Egyesült Királyságba, megdöbbentett a Derbynél lévő lehetőség. A stadion, az edzőközpont, a stáb minősége és a fiatal játékosok tudása is nagy hatással volt rám. Bár voltak más megkereséseim is, egyből tudtam, itt a helyem

– nyilatkozta kinevezése kapcsán a Manchester United és az angol válogatott gólrekordere.

Hozzátette, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy olyan edzők után, mint Brian Clough, Jim Smith, Frank Lampard és Phillip Cocu, ő is megkapta a lehetőséget.

A 120-szoros válogatott támadó 2002-ben az Evertonban tűnt fel, majd 2004 és 2017 között a Manchester United labdarúgója volt. A vörös ördögöknél 559 mérkőzésen 253 gólt szerzett. Ezt követően visszatért az Evertonhoz, majd 2019-es Derbybe igazolása előtt két idényt az Egyesült Államokban, a DC Unitedben játszott.

Hazai színtéren a Premier League-et ötször, az FA-kupát egyszer, a ligakupát háromszor, az angol szuperkupát négyszer nyerte meg. Emellett Bajnokok Ligája- és Európa-liga-győztes, valamint klubvilágbajnok is az MU-val.

Az angol válogatottban 2003 és 2018 között 53 gólt szerzett, három világ- és ugyanennyi Európa-bajnokságon játszott.

(MTI)

Rovatok