Index Vakbarát Hírportál

Világbajnok csapattársa lesz Szalai Attilának a Fenerbahcénál

2021. január 17., vasárnap 20:21

Mesut Özil, a németek világbajnok futballistája távozik az Arsenaltól, és a Fenerbahcéban folytatja pályafutását.

Nagyon örülök, hogy a Fenerhez kerültem, hála istennek létrejött a megegyezés a két klub között. Boldog és izgatott vagyok"

- nyilatkozta vasárnap az NTV török tévécsatornának a 32 éves középpályás, aki korábbi sajtóhírek szerint három és fél évre szóló szerződést köt az isztambuliakkal.

A 92-szeres válogatott futballista heti 350 ezer fontot keresett az Arsenalnál, 

amelynek színeiben tavaly március óta nem lépett pályára,

a jelenlegi szezonban pedig még a meccskeretbe sem nevezte őt Mikel Arteta vezetőedző.

Özilért 2013-ban klubrekordot jelentő 50 millió eurót fizetett a londoni egyesület a Real Madridnak, amelyben 2010 óta szerepelt.

A Fenerbahce honlapján vasárnap jelentették be, hogy a ciprusi Apollontól érkező

magyar válogatott Szalai Attila sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon,

ám a szerződéskötésről még nem adtak hírt.

(Borítókép: https://twitter.com/433)

Rovatok