Index Vakbarát Hírportál

Klopp szerint a Liverpool alapembere már nem játszik a szezonban

2021. február 2., kedd 17:03

Jürgen Klopp vezetőedző szerint ebben a szezonban már nem tér vissza a pályára Virgil van Dijk, az angol bajnok FC Liverpool futballistája, aki októberben szenvedett súlyos térdsérülést.

Nem mondom, hogy teljesen lehetetlen, de nagyon valószínűtlen. Egyetlen orvos sem mondta nekem azt, hogy a mostani idényben még számíthatnék rá

– jelentette ki a német mester.

A holland védő az Everton elleni városi rangadón vált harcképtelenné, miután a hazaiak kapusa, Jordan Pickford elkaszálta őt. 

Két héttel később térdműtéten esett át.

A 29 éves, suriname-i származású játékos 2018 januárjában szerződött Southamptonból a Liverpoolhoz, amelynek színeiben eddig 95 mérkőzésen lépett pályára.

(Borítókép: Peter Byrne/AFP)

Rovatok