Index Vakbarát Hírportál

Bombagóllal nyert a Wolves az Arsenal ellen - videó

2021. február 2., kedd 21:28

Az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának kedd esti mérkőzésén a Wolverhampton 2–1-re legyőzte az Arsenalt, amely David Luiz és Bernd Leno kiállítása miatt kilenc emberrel fejezte be a találkozót.

Pedig a vendégek szempontjából nem indult rosszul a találkozó, bár Bukayo Saka 9. percben szerzett gólját a VAR segítségével les miatt nem adták meg. A 32. percében viszont az Arsenal Nicolás Pépé révén megszerezte a vezetést, 

de az első félidő hosszabbításában David Luiz kiállítását követően emberhátrányba került, ráadásul a hazaiak Rúben Neves büntetőjével a szünet előtt egyenlítettek.

A második félidő elején aztán Joao Moutinho bődületesen nagy góljának köszönhetően átvette a vezetést a Wolverhampton, majd a 72. perctől már kettős emberhátrányban lévő vendégek – a kapus Bernd Leno is piros lapot kapott – nem tudták megmenteni legalább az egyik pontot.

Az Ágyúsok ezt megelőzően december közepén kaptak ki a Premier League-ben, ahol azóta öt győzelem mellett kétszer döntetlenre végeztek.

A Wolverhampton nyolc bajnoki mérkőzés után tudott ismét nyerni a PL-ben.

A Wanderers a most zajló idényben másodszor is legyőzte az Arsenalt, november végén vendégként szintén 2-1-re kerekedett fölé.

A másik kora esti összecsapáson a sereghajtó Sheffield United otthon 2-1-re legyőzte a tabellán közvetlen előtte álló West Bromwich Albiont, így egypontosra csökkentette hátrányát a riválisával szemben.

(Borítókép:Catherine Ivill/AFP)

MTI

Rovatok