Index Vakbarát Hírportál

Labdaszedőből szupersztár – az angol futball koronagyémántja

2021. február 13., szombat 09:16

Az angol labdarúgók hosszú évek hányattatása után ismét kezdenek a rivaldafénybe kerülni (elég csak megnézni a legutóbbi világbajnokságot, vagy a kiemelkedő Eb-selejtezős szereplést), idén ősszel pedig kétszer is megnézhetjük a „háromoroszlánosokat” a magyar válogatott ellen is – persze addig akár még az Európa-bajnokságon is összefuthatunk velük... Ezúttal a válogatott jövőjének egyik kiemelkedő tehetségével, Phil Fodennel foglalkozunk, aki a Manchester City remek idényének kulcsfigurájaként tevékenykedik.

AZ „ARANYGENERÁCIÓ” ALAPJAI

Az angol utánpótlás nagy éve volt a 2017-es, hiszen Eb-döntőt játszottak, majd világbajnoki címet szereztek az U17-esek, Eb-t nyertek az U19-esek, világbajnokságot az U20-asok, Eb-elődöntőztek az U21-esek, és touloni tornát is nyertek a fiatalok.

Csak néhány név a különböző csapatokból: az U21-eseknél olyan játékosok szerepeltek, mint Jordan Pickford, Ben Chilwell, James Ward-Prowse, Tammy Abraham, vagy éppen Jack Grealish, az U20-asoknál Fikayo Tomori, Ainsley Maitland-Niles, Dominic Solanke vagy Dominic Calvert-Lewin, az U19-eseknél Reece James és Mason Mount, az U17-eseknél pedig Jadon Sancho (bár őt a Dortmund a vb-re már nem engedte el), Callum Hudson-Odoi és Phil Foden. Utóbbi az U17-es világbajnokság Aranylabdáját is megkapta akkor.

Ez utóbbi csapatból elsőként Jadon Sancho robbant be, neki a 2018–2019-es idényben már 13 gól és 20 gólpassz volt a mutatója a fekete-sárgáknál, tavaly nyáron pedig a 20 + 20-as mutatója után a fél világgal összeboronálták már. A Dortmund nem engedte el, a csapathoz hasonlóan az ő játéka is visszaesett, de a 26 tétmeccsen jegyzett 21 kanadai pontja (8 + 13) azért így sem rossz teljesítmény.

Callum Hudson-Odoi felemelkedését sorozatos sérülések hátráltatták, de Thomas Tuchel érkezését követően remekül kezdett, vezette csapatát a 16-oson belüli passzok, a beadások, az ellenfél büntetőterületén belüli labdaérintések, a helyzetteremtések, lövések és várható gólpasszmutató számában is – Neymar londoni megfelelőjét látták bele a fiatal szélsőbe.

Ezúttal viszont Phil Fodennel foglalkozunk, akit Pep Guardiola vezetőedző 2018 nyarán nem akart kölcsönadni a több játéklehetőség reményében, mert a fejlődését közelről akarta nyomon követni, és nem titkolt szándéka volt, hogy idővel ő vegye át David Silva helyét a csapatban – az év végén 2024-ig meg is hosszabbították szerződését a Cityvel.

GYEREKKORA ÓTA CITY-SZURKOLÓ – MÉG KÉT ÉVE IS AZ UTCÁKON FOCIZOTT

Foden 2000. május 28-án született a Manchester-közeli Stockportban született. Gyerekkora óta City-szurkoló, négyéves korában csatlakozott a klub akadémiájához, ahol 2016-ban írta alá első szerződését.

Ennek ellenére nemcsak kisgyerekként játszott gyakran az utcákon, hanem ezt követően is, egészen addig, amíg két évvel ezelőtt a klubnál megkérték, hogy hagyjon fel ezzel, mert félnek, hogy megsérülhet.

Érdekesség, hogy bár édesanyjához hasonlóan az „égszínkékeknek” szurkolt, a családban így sem voltak fölényben, mivel édesapja és testvére a Uniteddel szimpatizál.

A derbik mindig őrültek voltak, mert a családunk megosztott volt a City és a United között. A testvérem United-szurkoló, úgyhogy ő a »vörös ördögök« szerelésében volt, én pedig a Cityében, és ha bármi gólt szerzett, elkezdtük zrikálni egymást

– idézte Fodent a BBC.

Foden anno a csapat labdaszedője volt, mára az együttes egyik sztárja lett

How it started How it's going pic.twitter.com/QUfHqjxuAP

— Phil Foden (@PhilFoden) February 7, 2021

A HELYSZÍNEN SZURKOLTA KI A DRÁMÁT – 44 ÉV UTÁN ÉRT CSÚCSRA A CITY

Minden idők legdrámaibb PL-befejezésére 2012. május 13-án került sor, amikor a két manchesteri gárda fej fej mellett csatázva érkezett el az utolsó fordulóig, 86-86 pontot szerezve. A United Wayne Rooney 20. percben szerzett góljával gond nélkül abszolválta a Sunderland vendégeként játszott találkozót, de a City nyolccal jobb gólkülönbsége miatt biztosra vehette, hogy egy sikerrel aranyérmes lesz. A bennmaradásért küzdő Queens Park Rangers azonban más terveket szövögetett, és bár az első félidő hajrájában hátrányba került, a második játékrész derekára fordított, és még a 92. percben is vezetett (1–2).

A City viszont a 92. percben Edin Dzeko góljával egyenlített, majd mindent egy lapra feltéve támadott, és Sergio Agüero a 94. percben megszerezte az aranyérmet eredményező gólt (3–2).

Az ekkor még csak 11 éves Foden a lelátóról szurkolta ki a sikert, amivel 44 év után lett ismét, összességében harmadszor bajnok a City. Azóta 2014-ben, 2018-ban és 2019-ben is ünnepelhettek az „égszínkékek”.

Pont a kapu mögött voltam, és láttam, ahogyan a labda bekerül a hálóba. Sohasem fogom elfelejteni. Emlékszem, a meccs lefújása után mindenki berohant a pályára, anyámmal én is bementem. Emlékszem, hogyan lepték el Agüerót a szurkolók, hogy már a biztonságiaknak kellett kisegíteniük őt a játékoskijáróig. Mindenhol emberek voltak, mozdulni sem lehetett. Óriási volt, tudtuk, milyen hatalmas dolog. A körülöttünk lévő reakciókból is láthattuk, mekkora tett volt ez. Nem hiszem, hogy valaha még egyszer ilyen történne, különleges élmény volt

– mondta.

Ő A CITY, 500 MILLIÓ EURÓÉRT SEM ELADÓ!

Tehetségére hamar felfigyelt Pep Guardiola, ő volt a legfiatalabb angol kezdőjátékos a BL-ben (ez a csúcsot később Jude Bellingham megdöntötte a Dortmundban), és az első 2000-es születésű futballista az elitsorozatban.

Mestere elismerően beszélt sokoldalúságáról, a 171 centi magas futballista szélső hátvédet, szélsőt és belső középpályást is tud játszani – igaz, túldicsérni nem akarta karrierje korai szakaszában, mert a fiatal játékosoknak rengeteget kell fejlődniük ahhoz, hogy a bennük lakozó potenciált érvényre tudják juttatni.

A felnőtteknél 2017 decemberében bemutatkozó irányító az új idényben 26 tétmérkőzésen hétszer volt eredményes – pedig csupán 1107 játékpercet, alig több mint 12 meccsnyi időt kapott a pályán –, az előző évadban pedig már 17 kanadai pontja volt (8 + 9).

A katalán tréner 2019 októberében nyomatékosította ismét, mekkora bizodalma van a fiatal irányítóban.

Nem véletlenül adtunk Fodennek új szerződést. Ő az egyetlen játékos, akit soha, semmilyen körülmények között nem szabad eladni. Az egyetlen. Még 500 millió euróért sem. Phil nem megy sehova, Ő A CITY. Nem igazolunk senkit a posztjára

– derült ki Guardiola megjelenő könyvének részletéből, megerősítve, hogy David Silva örökösét látják benne.

SZÁRNYAL A CSAPAT, REMEKEL FODEN

A csapatát rendkívül erősen rotáló Guardiola ebben az idényében

MÁR MOST TRÓFEA- ÉS MECCSHALMOZÓ

Nem csupán ebben az idényben szerepel jól a Manchester City, Foden 20 éves korára már kétszeres Premier League-aranyérmes, FA-kupa-győztes, háromszoros Ligakupa-győztes és kétszer nyert angol Szuperkupát, így már nyolc trófeája van klubjával – ebben az idényben pedig jó eséllyel bővülhet a vitrin. A szerepléseket tekintve sem áll rosszul, hiszen már 103 tétmérkőzésen lépett pályára a Manchester Cityben, 25 gól mellett 18 gólpassz a mérlege.

járult hozzá az eredményes szerepléshez.

GÁLÁZOTT A LIVERPOOL ELLEN, LEBORULT ELŐTTE A BRIT SAJTÓ

A Liverpool otthonában múlt héten aratott 4–1-es siker egyik főszereplője volt, a góllal és gólpasszal zárt teljesítményére 9,29-es értékelést kapott a whoscored.com-tól, amivel a rangadó legjobb játékosának választották meg.

A két sikeres cselt bemutató, három labdát szerző, négy szabálytalanságot kiharcoló futballista hamis kilencesként is megállta a helyét Raheem Sterling és Rijad Mahrez előtt, igazolva Guardiola szavait a sokoldalúságát illetően. A szigetországban természetesen nem győzték dicsérni a a ballábas futballista teljesítményét.

Guardian:

Foden megbabonázta a Liverpoolt – ő a legjobb fiatal Angliában

Goal.com:

„A liga egyik legjobbja” – Rooney azt akarja, hogy Foden kezdjen a válogatottban az Eb-n

BBC:

Phil Foden: A Manchester City szuperszurkolójából a Manchester City szupersztárja lett

Még a spanyol Marca is írt a sztorijáról, ugyanezt labdaszedőből klasszis vonulatot megénekelve.

LÉLEGZETELÁLLÍTÓ ZSENI

Gary Neville a Sky Sportson kivételes játékosnak írta le.

VÁLOGATOTT PROBLÉMA – MEGOLDVA

Az Izland elleni, 1–0-s sikerrel záruló Nemzetek Ligája-mérkőzést követően Mason Greenwooddal együtt megszegték a járványhelyzet miatti előírásokat – mivel a szobájukban hölgyvendégeket fogadtak. Ez már csak azért sem volt túl szerencsés Fodennél, mert 2019 januárja óta édesapa, egy fia van párjától, Rebecca Cooke-tól.

Az esetet követően kirakták őket a válogatottból, hogy ne érintkezhessenek a buborékban lévőkkel, de két hónappal később Foden már újra tagja volt a keretnek – ellentétben például a rivális manchesterieknél játszó Greenwooddal.

Ennek örömére az Izland elleni 4–0-s sikerből két góllal (és egy gólpasszal) vette ki a részét, így három meccs után 3/2-vel áll a nemzeti csapatban.

Lélegzetelállító Foden-játékát nézni. Imádom nézni a zseniket, mint David Silvát vagy Kevin De Bruynét. Természetesen számos remek futballista van a Premier League-ben, akiket élmény nézni, de Fodennél a tény, hogy helyi srác, valami különlegeset ad hozzá. City-játékos, nyilván jobban szeretném, ha a kék helyett a vörös mezt viselné

– írta Neville, aki arra is kitért, hogy tartott attól, hogy nem kapja meg a manchesterieknél a lehetőséget, mert amíg a Unitednél a saját nevelésű játékosoknál ez biztosra vehető (utalt Rashfordra, Greenwoodra, McTominayre), a Citynél a nagy igazolások miatt félt, hogy Fodennél ez meglesz-e, miközben a csapat Ferrán Torrest, Bernardo Silvát és Rijad Mahrezt is szerződtette.

Jadon Sancho néhány éve távozott a több játéklehetőség miatt Dortmundba, de Foden maradt, és mára kiharcolta a helyét a City alapcsapatában.

Nagy meccseken teljesít, kivételes, abszolút briliáns játékos

– tette hozzá Neville, aki kicsit hazabeszélve Mason Greenwoodot is dicsérte, aki szerinte a United kiemelkedő játékosává válhat.

Mindkettőnek megvan a természetes könnyedsége, szinte úgy tűnik, hogy megerőltetés nélkül játszanak, nagyon szeretném őket nyáron az angol válogatottban látni az Európa-bajnokságon

– erősítette meg a szintén volt unitedes Wayne Rooney gondolatait.

Ha továbbra is így fejlődik, és mondjuk a szombati, Tottenham elleni rangadón is hasonlóan játszik, alighanem kikerülhetetlenné válik Gareth Southgate számára.

Azért valahogy irigyelhetők persze az angol kapitány „problémái”.

(Borítókép: Laurence Griffiths / AFP)

Rovatok