Index Vakbarát Hírportál

A kiesés elől menekülő West Brom megtréfálta a Manchester Unitedet

2021. február 14., vasárnap 17:13

Az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Manchester United meglepetésre csupán 1–1-es döntetlent játszott a kiesés ellen menekülő West Bromwich Albion otthonában.

Nagyszerűen kezdték a találkozót a hazaiak, akik az MU bizonytalan védekezését már a 2. percben kihasználták, 

és az ex-újpesti Mbaye Diagne góljával korán megszerezték a vezetést.

A folytatásban sem játszott alárendelt szerepet a birminghami alakulat, több veszélyes támadása is volt, 

a félidő hajrájában azonban a manchesteriek Bruno Fernades klasszismegoldásának köszönhetően egyenlítettek.

A második játékrészben nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt Ole Gunnar Solskjaer csapata, ám a West Brom kontrái miatt nem támadhattak mindent egy lapra feltéve. Az ötperces hosszabbítás legvégén aztán Harry Maguire révén mégis meg lehetett volna a győzelem, 

Sam Johnstone azonban kapufára tolta az angol védő fejesét. 

Az eredmény tehát nem változott, a WBA fontos pontot szerzett, ezzel együtt nem szakadt meg a manchesteriek tavaly január 19-e óta tartó idegenbeli veretlensége sem a Premier League-ben.

Premier League, 24. forduló:

West Bromwich Albion–Manchester United 11 (11)

Southampton Wolverhampton Wanderers 1 2 (1 0)

szombaton játszották:

BrightonAston Villa 00

Manchester CityTottenham Hotspur 30 (10)

Crystal PalaceBurnley 03 (02)

Leicester City–Liverpool 3–1 (00)

később:

ArsenalLeeds United 17.30

EvertonFulham 20.00

hétfőn játsszák:

West Ham UnitedSheffield United 19.00

ChelseaNewcastle United 21.00

(Borítókép: Nick Potts/AFP)

Rovatok