Index Vakbarát Hírportál

A Fradinál elégedettek a téli átigazolásokkal

2021. február 15., hétfő 18:23

A jövőre nézve is fontos, hogy az OTP Bank Ligában címvédő, a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt Ferencváros labdarúgócsapata széles kerettel rendelkezzen; többek között erről beszélt Hajnal Tamás, a klub sportmenedzsere az M4 Sportnak.

A sportvezető a téli átigazolási időszakkal kapcsolatban megjegyezte, a kitűzött célok közül többet is sikerült megvalósítaniuk, de nem lehet egyszerre túl sok futballistát szerződtetni, hiszen egy játékos beillesztése a csapatba hosszú időbe telik. 

Hozzátette, minden bizonnyal nyáron is tovább erősítenek majd.

Hajnal Tamás kijelentette, fontos, hogy Szerhij Rebrov vezetőedző széles kerettel dolgozhasson, ugyanis bármikor közbe jöhetnek sérülések, ráadásul a motivációt magas szinten kell tartani a csapatba kerülésért.

A Ferencváros a holtszezonban az amerikai Henry Wingót a Moldétól, a marokkói Samy Mmaeét a Sint-Truidentől, a grúz Giorgi Haraisvilit pedig a Göteborgtól szerezte meg, míg Katona Máté és Gera Dániel az MTK-tól került a klubhoz. Utóbbi két futballistával kapcsolatban Hajnal Tamás azt mondta, fontos, hogy az ilyen potenciállal rendelkező magyar játékosoknak megadják a lehetőséget, mindketten bizonyítottak már az élvonalban, és a klubnál bíznak a további fejlődésükben, és hogy meghatározó játékosokokká nőhetik ki magukat.

(Borítókép: Czerkl Gábor/Index)

MTI

Rovatok