Index Vakbarát Hírportál

Londonban már telt házas Eb-döntőről beszélnek

2021. február 23., kedd 10:27

Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentése szerint májusban visszatérhetnek a stadionokba a futballszurkolók – írja az MTI.

Johnson hétfő este azt mondta, a terv szerint május 17. után engednének be szurkolókat a létesítményekbe, így a Premier League utolsó, május 23-i fordulójában tíz csapat is nézők előtt fogadhatná ellenfelét.

Az alacsonyabb osztályú ligák május 9-én zárulnak, ugyanakkor a feljutásért zajló rájátszást már a helyszínen is figyelemmel követhetnék a drukkerek. Az FA-kupa döntője még zárt kapus lenne, mert azt május 15-én rendezik.

A kormány tervei szerint a nagyobb kültéri létesítményekbe 10 ezer ember mehet majd be, a kisebbekbe pedig négyezer, vagy a teljes befogadóképesség legfeljebb fele. A fedett csarnokok esetében ezer fő, vagy ugyancsak a teljes kapacitás maximum fele lesz a limit.

A sportesemények és egyéb szórakoztatóprogramok esetében legkorábban június 21-től oldhatják fel teljesen a korlátozó intézkedéseket. 

Eszerint az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság utolsó londoni csoportmeccse (Anglia–Csehország, június 22.), valamint a torna végjátéka, a két elődöntő és a finálé már a telt házas Wembley Stadionban lehet.

(MTI)

Rovatok