Index Vakbarát Hírportál

Messi duplázott, a Barca simán hozta a halasztott meccsét

2021. február 24., szerda 21:01

A La Liga 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Barcelona 3–0-ra legyőzte az Elchét.

A találkozót azért kellett elnapolni a nyitófordulóból, mert a 2019–2020-as Bajnokok Ligáját csak augusztus végén tudták befejezni, az ott érintett spanyol csapatok pedig pihenőt kaptak az első játéknapokon.

A katalán csapat a hétvégén csak döntetlent játszott hazai pályán a Cádizzal, egy héttel ezelőtt pedig három góllal kikapott a Camp Nouban a PSG-től. Ronald Koeman együttese az első félidőben az elmúlt héten látott formáját mutatta és nem tudott eredményes lenni.

A fordulás után azonban nagyot változott a játék képe. Lionel Messi már a harmadik percben beköszönt, egy remek szóló után Martin Braithwaite-tel játszott össze, majd lőtt az Elche kapujába.

Messi gólja az Elche ellen

Nem sokkal később duplázott a hatszoros aranylabdás, a 3–0-s végeredményt pedig Jordi Alba állította be a 73. percben, ezúttal is Braithwaite adta a gólpasszt.

A Barcelona ezzel 50 pontos és ismét fellépett a dobogóra a La Ligában, de egy meccsel többet játszott, mint a 48 ponttal álló Sevilla.

Végeredmény, La Liga, 1. fordulóból halasztott mérkőzés:
FC Barcelona–Elche 3–0 (0–0)

Rovatok