Index Vakbarát Hírportál

Megműtötték a magyar válogatott alapemberét

2021. március 4., csütörtök 09:04

Kézközépcsont törést szenvedett a szerdai Német Kupa-negyeddöntőben Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója.

A védőt a Wolfsburg ellen 2–0-ra megnyert mérkőzés szünetében le kellett cserélni, mert fájlalta a csuklóját. 

Úgy néz ki, mintha el lenne törve. Már két perc után jelezte, hogy problémái vannak

– mondta a meccs után Julian Nagelsmann vezetőedző.

Csütörtökön délután az RB Leipzig hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy a védő kézközépcsont törést szenvedett és már meg is operálták. 

Néhány nap pihenés után azonban egy speciális orvosi védőfelszereléssel a kézfején visszatérhet a pályára.

A játékos egyébként 2019 októberében is a Wolfsburg elleni kupamérkőzésen sérült meg, akkor a térdével több hónapos pihenőre kényszerült.

A védőre így remélhetőleg Marco Rossi szövetségi kapitány is számíthat majd a nemzeti csapat közelgő három világbajnoki selejtezőjén.

A válogatott március 25-én a Puskás Arénában fogadja a lengyel gárdát, majd három nappal később San Marino, március utolsó napján pedig Andorra vendége lesz. A Leipzigből az ugyancsak sérült Szoboszlai Dominik biztosan nem áll majd a kapitány rendelkezésére.

(Borítókép: Odd Andersen/AFP)

(MTI)

Rovatok