Index Vakbarát Hírportál

Gerrard szerint a Pool-drukkerek nem szeretnék, hogy ő legyen az edző

2021. március 10., szerda 12:32

A jelenleg a Glasgow Rangers labdarúgócsapatát irányító Steven Gerrard azt mondta: bár álmaiban szerepel, hogy egyszer volt együttese, az FC Liverpool vezetőedzője legyen, jelenleg nincs szándékában Jürgen Klopp helyébe lépni.

Gerrard 2018 óta vezeti a Rangerst, amellyel vasárnap – 2011 óta először – bajnoki címet ünnepelhetett Skóciában. Sikeressége és klubkötődése miatt többen is úgy gondolják, hogy ő lenne Klopp ideális utódja az angol bajnoki címvédőnél, amely a tavalyi diadalmenet után a mostani szezonban csak szenved és csupán a nyolcadik helyen áll a Premier League tabelláján.

Kloppot hírbe hozták a német válogatott szövetségi kapitányi posztjával, de ő határozottan kijelentette, hogy nem vállalná azt a munkát.

A Liverpool-szurkolók nem akarják, hogy én legyek a vezetőedző

– nyilatkozta Gerrard. „Ők azt akarják, hogy Klopp folytassa a munkáját, és én teljesen egyetértek velük."

„Nem is kellene erről a témáról beszélnünk. A világ egyik legjobb trénere irányítja jelenleg a klubunkat, nekem pedig van állásom. Nem hiszem, hogy segítség, ha erről beszélünk és remélem, hogy Jürgen még évekig a Liverpoolnál marad" – tette hozzá a 40 éves szakember.

Gerrard 17 szezonon keresztül volt a Vörösök játékosa, csapatkapitánya, 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a gárdával. Mielőtt a Rangershez szerződött, a Liverpool utánpótlásában dolgozott

(MTI)

Rovatok