Index Vakbarát Hírportál

Az MU-védő kihagyta az év ziccerét, a Milan a 92. percben egyenlített

2021. március 11., csütörtök 20:57

A Manchester United hiába vezetett még a 92. percben is, csak 1–1-es döntetlenre végezett otthon a Milannal az Európa-liga nyolcaddöntőjének első felvonásán.

A patinás olasz csapat kezdett jobban, de hiába talált be Rafael Leao, majd Franck Kessié is, előbbit les, utóbbit kezezés miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A vendégek Rade Krunic és Davide Calabria révén is veszélyeztettek, de a 38. percben így is a Manchester United juthatott volna vezetéshez, a meccs elején Anthony Martial lövésénél hárító Gianluigi Donnarumma csak belepaskolni tudott a labdába ezúttal, ami következtében Harry Maguire az üres kapu torkában került ziccerbe, de centikről csak a kapufát találta el.

Az 50. percben született meg a hazaiak vezető találata, a szünetben érkező Amad Diallo Bruno Fernandes remek felívelését csúsztatta át a kifutó Donnarumma felett pazarul az üres kapuba (1–0).

A szakadó esőben a Milan hiába próbálkozott Krunic és Kessié révén többször is, egyikük sem járt sikerrel, a 92. percben viszont előbbi szögletét Simon Kjaer már érvényes keretek között csúsztatta az MU kapujába, így 1–1-ről folytatják a felek.

A Ferencvárossal egy BL-csoportban szereplő Dinamo Kijev kétgólos vereséget szenvedett otthon a Villarrealtól (0–2), az Ajax a hajrában darálta be a Young Boyst (3–0), Steven Gerrard bajnok Rangerse pedig 1–1-re végzett a Slavia Praha otthonában.

Az esti mérkőzéseken a Fradi ellen a BL-selejtezőben alulmaradó Molde és a Dinamo Zagreb is kétgólos vereséget szenvedett topligás ellenfelétől, előbbit a spanyol Granada, utóbbit Harry Kane duplájával a Tottenham múlta felül.

A Roma a Sahtar ellen három góllal nyert, az Arsenal pedig a hajrában gyakorlatilag lezárta az Olympiakosz elleni párharcot.

EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS

Ajax (holland)–Young Boys (svájci) 3–0 (Klaassen 62., Tadics 82., Brobbey 92.)

Dinamo Kijev (ukrán)–Villarreal (spanyol) 0–2 (P. Torres 30., Albiol 52.)

Manchester United (angol)–Milan (olasz) 1–1 (A. Diallo 50., ill. Kjaer 92.)

Slavia Praha (cseh)–Rangers (skót) 1–1 (Stanciu 7., ill. Helander 36.)

Granada (spanyol)–Molde (norvég) 2–0 (Molina 26., Soldado 76.)

Olympiakosz (görög)–Arsenal (angol) 1–3 (el-Arabi 58., ill. Ödegaard 34., Gabriel 79., el-Neni 85.)

Roma (olasz)–Sahtar Doneck (ukrán) 3–0 (Lo. Pellegrini 23., El Shaarawy 73., G. Mancini 77.)

Tottenham Hotspur (angol)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–0 (Kane 25., 70.)

Borítókép: Laurence Griffiths / Getty Images Hungary

Rovatok