A Liverpool a második budapesti mérkőzésen is 2–0-ra legyőzte, így kiejtette a három magyar futballistát is foglalkoztató RB Leipziget a Bajnokok Ligájából. A találkozót követően a németek részéről mindenki egyetértett abban, hogy a lipcseiek nem dolgoztak ki elég lehetőséget, Jürgen Klopp pedig minden játékosával elégedett volt az újabb sikert követően. Mohamed Szalah az angol bajnok harcosságát emelte ki a lefújás után.
A korábbi magyar kapitány Lothar Matthäus szerint a lipcseiek nem dolgoztak ki elég helyzetet.
Az RB Leipzig nem teremtett elég lehetőséget, nem nyert meg elég párharcot és nem volt számára komfortos a mérkőzés. A Liverpool jól tartotta kordában ellenfelét, és lényegesen több ziccert alakított ki
– mondta Matthäus a Skynak.
A német csapat korábbi menedzsere, Ralf Rangnick ugyanennek a médiumnak arról beszélt, hogy a Mersey-parti csapat topgárdának tűnt.
A Liverpool ma úgy játszott, mint egy európai topklub, lehet látni, milyen különbség volt, főleg támadásban. Nem véletlen, hogy Szalah és Mané zárta le a párharcot.
A találkozót követően a mindkét meccsen elsőként eredményes Mohamed Szalah a BT Sportnak csapata harcosságát emelte ki.
Fontos győzelem volt ez a számunkra, különösen azért, mert jó néhány mérkőzést elveszítettünk a Premier League-ben. A csapat nincs a legjobb formában, ugyanakkor harcolni akarunk tovább a Bajnokok Ligájában.
Az egyiptomi szélső minden sorozatot figyelembe véve az idényben már a 25. gólját szerezte meg, ezzel a PL-játékosok közül a legeredményesebbnek számít.
Szeretnék még több gólt szerezni, boldog vagyok, hogy sikerült betalálnom és a csapat nyert, ez utóbbi a legfontosabb. A sérülésekkel hadilábon állunk, de a legfontosabb, hogy tovább küzdjünk. Egyszerre egy meccsel kell foglalkozunk, mert ha az egész sorozatra koncentrálunk, az túl nagy nyomást jelenthet. Az elmúlt években szárnyaltunk és győztünk, ebben az idényben a sérülések miatt nehéz a dolgunk. Remélhetőleg a belső védők visszatérésével a győztes ösvényen maradunk.
Jürgen Klopp, a „vörösök” menedzsere elégedett volt együttese teljesítményével.
Sok helyzetet alakítottunk ki, az első félidőben rengeteg lehetőségünk volt, bár ekkor még nem sikerült betalálni. A legjobb mégis az volt, hogy a srácok úgy teljesítettek, hogy senki sem láthatta, mennyire jó is tud az RB Leipzig lenni. Rendkívül erős csapat, egy igazi szörnyeteg, de jól le tudtuk védekezni az ellenfelünket
– mondta Klopp a BT Sportnak.
Át kellett váltani a PL-dolgokról, és megpróbálni küzdeni. A srácok nagyon jól érezték magukat, ugyanakkor el kellett végeznünk a piszkos munkát is. Remek védelmi teljesítmény volt, jól teljesítettek a fiúk.
A német tréner minden játékosát magasztalta, kiemelte a középpályássort, de a támadókat, sőt a cseréket is.
Julian Nagelsmann, a lipcseiek trénere a Sky kérdésre elmondta, egyszerűen nem voltak elég jók szerdán.
Nem voltunk elég jók ma, vagy a két meccs során. Nem tudtuk megszerezni a szükséges gólokat, nem volt meg a kellő érzelem a játékunkban, ami az elmúlt bajnokikon és kupameccseken megtapasztalható volt az együttesnél. Talán időnként kicsit túlgondoltuk a dolgokat. A második félidő már jobb volt, de nem volt elég lehetőségünk.
A játékosaim is csak emberek, nem értük el az optimális teljesítményünket, ezért veszítettünk. Ugyanakkor most vállat kell vonnunk, és továbblépnünk. Egy kis csalódottság természetes és megengedett, de holnaptól a következő meccsekre kell koncentrálnunk
– vélekedett Gulácsi Péterék edzője.
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
LIVERPOOL (angol)–RB LEIPZIG (német) 2–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. V: Turpin (francia)
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, N. Phillips, Kabak, Robertson (Cimikasz, 90.) – Wijnaldum (Milner, 82.), Fabinho, Thiago Alcantara (N. Keita, 72.) – Mané (Oxlade-Chamberlain, 90.), Jota (Origi, 72.), Szalah. Menedzser: Jürgen Klopp
RB LEIPZIG: Gulácsi – Mukiele, Upamecano, Klostermann – Kampl (Sörloth, a szünetben) – T. Adams, Olmo (Haidara, 73.), Sabitzer, Nkunku – Y. Poulsen (Hvang Hi Csan, 60.), Forsberg (J. Kluivert, 60.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Gólszerző: Szalah (70.), Mané (74.)
Továbbjutott: a Liverpool, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel
Borítókép: Laszlo Szirtesi - UEFA / Getty Images Hungary