Index Vakbarát Hírportál

Koeman szerint többet érdemelt volna a Barcelona

2021. március 11., csütörtök 09:38

Ronald Koeman, a Barcelona vezetőedzője szerint csapata az első félidőben mutatott játék miatt többet érdemelt volna a Paris Saint-Germain vendégeként szerda este játszott 1–1-es döntetlennél, melynek nyomán 5–2-es összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A holland szakember a mérkőzés utáni nyilatkozatában kiemelte, hogy tanítványai nagyot küzdöttek az első 45 percben, de ennek végül kevesebb eredménye lett, mint kellett volna.

Az első meccsen a PSG 41-es győzelmet aratott a katalánok vendégeként, így kényelmes helyzetből várta a visszavágót, amelynek 31. percében a világbajnok francia Kylian Mbappé tizenegyesből szerzett góljával előnybe került. A hatszoros aranylabdás Lionel Messi hat perccel később egy látványos távoli találattal egyenlített, majd büntetőt lőhetett a félidő végén. Az argentin sztár azonban kihagyta a tizenegyest, az egész mérkőzésen remekül védő Keylor Navas ugyanis jó irányba vetődött, lábáról pedig a felső lécre, majd kifelé pattant a labda.

Legrosszabb esetben is 21-re kellett volna vezetnünk a szünetben, és ha előnnyel jövünk ki a folytatásra, akkor minden más lett volna

– jelentette ki Koeman.

Az edzővel játékosa, a francia vb-győztes Antoine Griezmann is egyetértett, ő arról beszélt, hogy az első találkozón nyújtott „borzasztó teljesítmény” után a visszavágón jól szálltak be a mérkőzésbe: „számtalan lehetőségünk volt az első félidőben, de sajnos nem sikerült élni velük.”

Mauricio Pochettino, a PSG argentin vezetőedzője kiemelte, hogy Navasnak „óriási meccse volt”, a kapus számtalan védést, köztük bravúrokat is bemutatott.

Az első félidőben túl sokat gondolkodtunk, nem a játékra koncentráltunk, hanem a továbbjutás járt a fejekben – jelentette ki Pochettino, és hozzátette, a szünetben emiatt a szakmai stáb beszélt is a játékosokkal. – Nem voltunk elégedettek azzal, ami az első 45 percben történt, és ezt el is mondtuk a futballistáknak.

Keylor Navas a találkozó után azt mondta, az, hogy kivédte Messi tizenegyesét, nagy erőt adott a PSG játékosainak. Az argentin sztárjátékos 2015 óta először hibázott büntetőt a BL-ben.

Tizenegyest védeni mindig nagyon nehéz feladat, főleg, ha Messi lövi, hiszen mindannyian tudjuk, ő mennyire hatékony ebben

– nyilatkozta Navas, aki szerint nagyon nehéz mérkőzésen vannak túl, a Barcelona kiválóan futballozott, és arra kényszerítette őket, hogy „mindent kiadjunk magunkból”.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Paris Saint-Germain (francia)–Barcelona (spanyol) 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Mbappé (31. – tizenegyesből), illetve Messi (36.)
Továbbjutott: a PSG, 5–2-es összesítéssel.

(MTI)

Borítókép: Franck Fife / AFP

Rovatok