Index Vakbarát Hírportál

Példátlan krízisben a Liverpool, drasztikus lépésekre lesz szükség

2021. március 12., péntek 06:09

Az, hogy hullámvölgyben van a Liverpool, talán még hízelgő kijelentés Jürgen Klopp csapatára nézve, hiszen a vörösök legutóbbi hat (!) hazai bajnoki meccsüket elveszítették az Anfielden, amire korábban soha nem volt még példa a klub 128 éves történelmében. A címvédő 10 fordulóval a vége előtt csupán nyolcadik helyen áll a táblázaton, és már hét pont a hátránya a BL-indulást jelentő negyedik pozíciótól. Rengeteg tényező közrejátszik a csapat mélyrepülésében, ezek egyike viszont egyértelműen az első számú csatár, Roberto Firmino formahanyatlása.

Igazságtalan lenne persze egyedül a brazil támadó nyakába varrni a gyengélkedést, hiszen olyan sérüléshullám sújtja ebben a szezonban az alakulatot, ami szinte példátlan. Szeptember óta 18 (!) különböző középhátvédpárost kellett pályára küldenie Kloppnak – ehhez képest a BL-győzelem vagy a bajnoki cím szezonjában maximum annyi volt a kérdés, hogy Joel Matip vagy Joe Gomez szerepeljen Virgil van Dijk mellett.

Ráadásul Firmino mellett szinte minden kulcsember árnyéka tavalyi vagy tavalyelőtti önmagának, ám kétségtelen, hogy a 29 éves támadónak is komoly szerepe van abban, hogy lassan földön túli bravúr kell a csapattól, ha jövőre is a legrangosabb európai kupasorozatban akar szerepelni.

Voltak persze emlékezetes pillanatai, még vesztes meccseken is, elég a Manchester United (2–3) vagy a Leicester City (1–2) ellen adott remek gólpasszait említeni, a Tottenham elleni rangadókon pedig a hazai (2–1) és az idegenbeli (3–1) mérkőzésen is betalált.

Minden sorozatot figyelembe véve azonban a mostani szezonban csupán hatszor volt eredményes, legutóbbi 16 (!) találkozóján pedig csak egy gólt szerzett.

Ijesztő egyébként az a statisztika, ami a 2017–2018-as, legeredményesebb idényét követi: akkor 27 gólt termelt, egy évvel később már csak 16-ot, tavaly 12-t, most pedig ahogy az imént is említettük, egyelőre csupán hatot.

Valahányszor azonban megkérdőjelezték a teljesítményét, Klopp és a liverpooli B közép, a KOP is egy emberként állt ki imádott kedvence mellett.

Bobby olyan, mintha 12 hangszeren játszana a zenekarunkban, és óriási szerepe van, hogy milyen a ritmusunk

–  mondta a német menedzser vele kapcsolatban még a szezon elején.

A szurkolók az utóbbi időben azonban egyre több kritikával illették, az Everton elleni, 20-ra elveszített Mersey-parti rangadó után ráadásul teljesen kiverte a biztosítékot a drukkereknél. Honfitársa, a városi riválisnál futballozó Richarlison ugyanis a közösségi médiában megosztott egy képet a derbin lőtt gólja után, Firmino pedig kedvelte a posztot. Nem túl etikus, talán egy privát gratuláció jobban nézett volna ki

Nehezítette persze a helyzetét, hogy a nyáron igazolt Diogo Jota kirobbanó formában kezdett, így Firmino kiszorult a szélre, ez pedig érezhetően nem ízlett neki. Ám miután a portugál megsérült, visszafoglalhatta helyét a csatársor közepén, produkciója azonban messze alulmúlta a várakozásokat.

Az imént említett, Everton elleni meccsen például mindössze 54 labdaérintése volt, amely a legkevesebb a találkozót végigjátszók közül, 14 párharcából mindössze nyolcat nyert meg, és négy labdaszerzése mellett kilencszer adta el a játékszert. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a derbiken korábban sem ment neki, 12-szer játszott az Everton ellen, ám egyszer sem tudta bevenni a kapuját.

Sokszor a fáradtság jelei is észlelhetők a támadón, ami talán magyarázható azzal, hogy októberben már 30 éves lesz. 

Illetve azzal is, hogy egész egyszerűen csapágyasra lett járatva: öt és fél év alatt 281 meccset játszott a Liverpoolban, ezenfelül a válogatott szünetekben rengeteget kellett utaznia a brazil nemzeti csapat aktuális mérkőzéseire is.

A mostani szezonban pedig szinte lehetetlen volt őt kihagyni, egyrészt a sérülések, másrészt amiatt, mert Rhian Brewstert októberben eladta a klub a Sheffieldnek, Divock Origi pedig szintén formán kívül futballozik, és azért valljuk be, a belga más szintet képvisel. Egyedül Jota jelentette az alternatívát, ám inkább együtt, mintsem külön-külön játszottak a már említett sérülésig.

A Fulham elleni, 1–0-s hazai vereség alkalmával aztán térdsérülés miatt már Firmino sem volt a keretben, ahogy az RB Leipzig ellen 2–0-ra megnyert, budapesti BL-nyolcaddöntős visszavágón sem.

Origi a nyáron vélhetően távozik, így a Liverpoolnak egyértelműen csatárt kell igazolnia az átigazolási szezonban. 

Kloppon a sor, hogy eldöntse, ragaszkodik-e még a korábbi sikerek kovácsaihoz, akik közül, olybá tűnik, sokan kihozták már magukból a maximumot az egyesületnél.

Ha hasonló sikereket akar elérni, mint az elmúlt években, akkor a kérdésre egyértelmű a válasz.

Hiába számít legendának Roberto Firmino az Anfield Roadon, a Liverpoolnak szüksége van egy új, gólerős kilencesre.

Cikkünk a The Athletic írása alapján készült.

(Borítókép: Peter Powell/AFP)

Rovatok