Index Vakbarát Hírportál

Meccs közben törtek be a PSG sztárjaihoz, a családtagok is otthon voltak

2021. március 15., hétfő 14:39

Rablók jártak az argentin válogatott futballista, Ángel Di María lakásán, miközben ő vasárnap bajnoki mérkőzést játszott csapatával, a Paris Saint-Germainnel hazai pályán a Nantes ellen.

A L'Equipe beszámolója szerint a csatárt – az amúgy a PSG 2–1-es vereségével zárult találkozó 62. percében – éppen azért cserélték le, mert befutott a rossz hír a rendőrségtől, amely azonnali vizsgálatot indított a bűncselekmény ügyében.

Az újság úgy tudja, hogy a betolakodóknak észrevétlenül sikerült behatolniuk a labdarúgó Neuilly-sur-Seine-ben, Párizs elegáns külvárosában levő otthonába, ahonnan 500 ezer eurót meghaladó értékben órákat és ékszereket vittek el egy széfből.

Nagyjából az esettel egy időben betörők egy másik csoportja a PSG csapatkapitányának, Marquinhosnak a lakását rabolta ki Chatou városában. A Le Parisen újság értesülése szerint a bűnözők, miután a brazil védőjátékos édesapját bántalmazták, a családtagokat egy szobába zárták, s többek között ékszereket magukkal víve távoztak.

(Borítókép: Pascal Guyot/AFP)

(MTI)

Rovatok