Index Vakbarát Hírportál

Először vezeti külföldi edző a női válogatottat

2021. március 18., csütörtök 14:20

Margret Kratz lett a női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – közölte honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség. A német szakember lesz a nemzeti csapat első külföldi edzője.

Margret Kratz játékosként a német Bundesligában szerepelt, a Kaiserslautern és a Saarbrücken középpályása volt. A német válogatottban kétszer lépett pályára. 1992-ben szerezte meg felsőfokú edzői diplomáját, a német labdarúgásban második nőként Tina Theune után. Edzőként jelentős szerepet vállalt a német utánpótlás-nevelésben, a fiatal női játékosok kiválasztásában és felépítésében – írja az mlsz.hu.

A német válogatott szövetségi edzőjeként is dolgozott, valamint 22 évig volt a saarbrückeni elit női futballiskola igazgatója. Az UEFA szakmai instruktora, a FIFA technikai elemző csapatának tagja is volt három ízben.

Azt akarom elérni, hogy a csapat minden egyes tagja, játékosok és a stáb is megismerje, elsajátítsa és magáénak érezze ugyanazt a futballfilozófiát. Minden játékhelyzetben – akár nagy nyomás alatt is – a csapattagoknak együtt kell dolgozniuk, akár támadunk, akár védekezünk. Hogy ezt meg tudjuk valósítani, az a játékosok teljesítményén is múlik majd. 30 éven keresztül dolgoztam a Német Labdarúgó-szövetségnél, és rengeteg fejlesztésen dolgoztam. Nagyon jól éreztem itt magam, de most eljött az idő, hogy valami újba kezdjek. 59 éves vagyok, de még mindig nagyon motivált. Új fejezetet kezdek az életemben, ami rengeteg kihívást tartogat. Élvezem a közös munkát a futballistákkal, a stábtagokkal és a vezetőkkel; örülök, hogy új embereket ismerhetek meg egy új országban. Tudom, hogy Magyarországon nagyon sok tehetség van, akiknek támogatásra van szükségük a fejlődésükhöz. Szeretném megköszönni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a bizalmat, már nagyon várom, hogy belevágjunk a munkába – idézi az mlsz.hu Margret Kratzt.

A német szakember az Izland elleni Eb-selejtező után lemondott Markó Edinát váltja, első összetartását áprilisban tartja – ha a járványhelyzet engedi.

Rovatok